Adventi ünnepkör Pécskán

Adventi ünnepkör Pécskán

A Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület (PKHE) idén is megkezdi a betlehemi jászol felé vezető adventi útját. Folytatva az immáron hagyománnyá vált „Tegyük a szeretet szalmaszálát a betlehemi jászolba!” elnevezésű közösségi programunkat, amelyet 2017-ben indítottunk útjára, idén is állítunk köztéri adventi koszorút Pécskán.

Ez a közösségi, szeretet útja az elmúlt években Advent első vasárnapján vette kezdetét és szenteste, az élő betlehemmel zárult.

Az idei évben, alkalmazkodva a világjárvány miatti szabályokhoz, nem lesz alkalmunk sem a közös gyertyagyújtásra, sem az élő betlehemre, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy értékes tartalommal töltsük meg a 2020-as év adventjét, és ezt a hagyományt nem hagyjuk elveszni. Lelki felkészülést adni és kapni jó, ezért Adventi Hírnökeink gondolatait, üzeneteit az adventi koszorú mellé kihelyezett táblán tudják olvasni a kedves keresztény testvérek.

Adventi Hírnökeink névsora a következő:

– Az első gyertyalángot, a HIT gyertyáját, Antal Péter, Pécska város polgármestere és kedves családja gyújtja meg.

– A második gyertyalángot, a REMÉNY gyertyáját, a Pécskai Reformátos Egyházközösség lelkipásztora, Tóbiás Csíki Emőke gyújtja meg.

– A harmadik gyertyalángot, az ÖRÖM gyertyáját, a pécskai Rózsafűzér Társulat képviselője gyújtja meg.

– A negyedik gyertyalángot, a SZERETET gyertyáját, Msgr. Pál József Csaba temesvári megyés püspök gyújtja meg.

Mit jelent a 2020. év adventje a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesületnek?

„Talán még soha nem vártunk így a csodára, mint ebben a beteg, rohanó, megromlott világban. Hol az idősek börtönben élnek, ölelések, érintések nélkül telnek az ünnepek és a nyomorban taszitnak arctalan emberek. Sem testvér, sem barát nem nyújthat kezet, fázik és kifagy belőlünk a szeretett. Jöjj Advent!!! Adj nekünk gyógyulást, meleget, add vissza a hitet és az életet!”

Balta-Taics Tünde, a PKHE elnöke

Categories: Életstílus, Slider