A lakosság 38 százaléka nem oltatná be magát koronavírus ellen

A lakosság 38 százaléka nem oltatná be magát koronavírus ellen

A romániai lakosság 38 százaléka nem oltatná be magát a koronavírus ellen, ha a közeljövőben elérhetővé válna a vakcina – derül ki egy közvélemény-kutatásból, amelyre az Agepres hívta fel a figyelmet.

A telefonos felmérést szeptember 25-e és október 16-a között készítette a Larics Szociológiai Kutatási Központ, együttműködésben a Nemzetközi Gyógyszergyártók Romániai Egyesületével (ARPIM) és a Politikatudományok és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetével (ISPRI). A közvélemény-kutatás keretében ezer személyt kérdeztek meg, a hibahatár +/-3 százalék.

A válaszadók 38,6 százaléka azt mondta, hogy nem oltatná be magát, ha meglenne a koronavírus elleni oltás, 30 százalék később adatná be, ha kiderülne, hogy a vakcina nem járt mellékhatásokkal azoknál, akik már megkapták. 21,8 százalék válaszolta azt, hogy igényelné az oltást, 8 százalék pedig abban az esetben oltatná be magát, ha alapos magyarázattal szolgálnának neki erről.

Categories: Aktuális, Slider