Aradi Kamaraszínház: Székely Csaba-darabok a nyári évadban

Aradi Kamaraszínház: Székely Csaba-darabok a nyári évadban

A Nagyváradi Szigligeti Színház két vendégjátékával folytatódik az Aradi Kamaraszínház nyári évada. A közönség Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának első és második részét láthatja. Augusztus 31-én, hétfőn 20 órakor a Bányavakság, szeptember 1-én, kedden 20 órakor pedig a Bányavirág című produkciókat tekinthetik meg az aradi nézők a nyári színházban (Barițiu u. 16).

A Bányavidék-trilógia első része, a Bányavirág egy műhelygyakorlaton született meg, középpontjában pedig egy erdélyi kis falu szürke, rideg valósága áll. A darab páratlan humorral és iróniával beszél egy hanyatló, fejlődésében részben önhibáján kívül megrekedt társadalomról, amely képtelen szembenézni a mindennapos idegenségérzettel, s helyette a boldogság látszatát tartja fönn: miközben a faluba érkező televíziós stáb az öngyilkosságok riasztóan növekvő számáról kérdezi a lakosokat, ők büszkén nyilatkozzák, hogy ők minden körülmény között felelősen őrzik a hagyományokat. A falu tragikomikus valóságában egyedül a vigyorgó Illés látja tisztán a helyzetet, őt azonban sem a falu kinézett doktora, sem a meggyötört szomszéd és annak csinos féltestvére, sem pedig saját felesége nem veszik komolyan.

A Bányavakság című tragikomédiája kíméletlen őszinteséggel és páratlan humorral rajzolja meg egy képzeletbeli székely kisközösség lakosainak fantomképét: a Bányavirágból ismerős helyszínt ezúttal a község polgármesteri címéért vívott harc jellegzetes szereplői lakják be. Ince, a jelenlegi elöljáró foggal-körömmel ragaszkodik székéhez, és mindent megtesz, hogy kihívóját, a szélsőséges nacionalista nézeteket valló Izsákot visszalépésre bírja. Kérésére érkezik a faluba „komiszár” Florin Lupescu, a magyarul is tudó román rendőr, aki azonban figyelmét elsősorban azokra a korrupciós ügyekre összpontosítja, amelyekben a település első embere érintettnek bizonyul. Ince karrierje veszélybe kerül, ezzel párhuzamosan pedig családja széthullásával is kénytelen szembenézni… Az előadás 12 éven aluliak számára nem ajánlott.

A Bányavidék-trilógia szerzője, a marosvásárhelyi születésű és jelenleg is ott élő Székely Csaba drámaíró középiskolai tanulmányait Aradon végezte, így minden bizonnyal neve nem ismeretlen az aradiak körében. Székely Csaba 2009-ben vált egy csapásra népszerűvé, amikor Do You Like Banana, Comrades? (Szeretik a banánt, elvtársak?) című rádiójátékával elnyerte a BBC Radio drámapályázatát. Az elismerést aztán további hazai és nemzetözi sikerek követték: a Bányavidék-trilógia 2011-es debütjét követően az egyes részek valósággal meghódították Európa színpadait.

Jegyek az előadásra 15 (teljes árú), 10 (nyugdíjas) és 5 (egyetemi hallgató, diák) lejes áron válthatók online, a www.biletmaster.ro oldalon. Akinek nincs lehetősége online vásárlásra, jegyigényét jelezheti telefonon a nagyszínház pénztárában a 0744/475–147-es számon, jegyét pedig felveheti az előadás előtt egy órával a helyszínen. Telefonos jegyfoglalás hétfőtől péntekig 10 – 16, szombaton 10 – 12 óra között.

(Az Aradi Kamaraszínház sajtóközleménye. Vezető fotó: Bányavirág-előadás)

Bányavakság

Categories: Életstílus, Slider