Hibrid tanévet ígér a miniszter: még faragják

Hibrid tanévet ígér a miniszter: még faragják

Monica Anisie tanügyminiszter szerdán úgy nyilatkozott a Radio France Internationale-nak, hogy a tanévkezdésre vonatkozó döntést a járvány alakulásának függvényében hozzák meg. Azt is elmondta: valószínű, hogy “hibrid” oktatást vezetnek be, vagyis rotációs módszerrel a diákok egy része az iskolában fog tanulni, másik része online, olvasható az Agerpres hírében. Arról is beszámolt: a minisztérium járványhelyzettel foglalkozó munkacsoportjában elhangzott az a javaslat, hogy decentralizálják az oktatás módjára vonatkozó döntéseket, vagyis a tanfelügyelőségek a helyi állapotok függvényében válasszák a szaktárca által javasolt három forgatókönyv valamelyikét. Erre már korábban is volt példa, például, ha valahol hóvihar tombolt, akkor a helyi iskola értesítette a tanfelügyelőséget, hogy egy időre szüneteltetni kell az iskolai oktatást – emlékeztetett a miniszter.

Anisie közölte: a munkacsoport három típusú oktatási forgatókönyvet dolgoz ki, ezeket rövidesen bemutatják a nyilvánosságnak, mert a hatóságoknak fel kell készülniük a tanévkezdésre.

A hátrányos helyzetben lévő tanulóknak szánt, mintegy 250 ezer táblagépről azt mondta a miniszter: a közbeszerzési folyamat elkezdődött. Ezt egyébként a Központi Közbeszerzések Országos Hivatala bonyolítja, nem a tanügyminisztérium – szögezte le Monica Anisie.

Categories: Aktuális, Slider