Aradi Kamaraszínház: folytatódik a Szórvány Kulturális Karaván

Aradi Kamaraszínház: folytatódik a Szórvány Kulturális Karaván

A tavalyi sikerek után idén is útnak indul az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánja, hogy bejárja Arad megye magyarlakta településeit és eljuttassa előadásait azokhoz a szórványban élő magyar emberekhez, akik amúgy nem, vagy csak nehezen jutnak el színházba. Ősz végéig nyolc Arad megyei kistelepülést látogatnak meg a Ki szívét osztja szét című előadással, Varga Miklós főszereplésével. A karaván július 11-én Simonyifalván játszik, majd július 12-én Kisjenőre érkezik.

A tavaly indított program a Magyar Kormány által, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-én keresztül támogatott nagyszabású kulturális projekt keretében valósult meg. A támogatás folytatódik idén is, ezzel biztosítva a mintaprogram folytonosságát, lehetőséget teremtve arra, hogy az Aradi Kamaraszínház ismét házhoz vigye az anyanyelvi kultúrát. Az előadássorozat partnere az RMDSZ Arad Megyei Szervezete.

Az „Aradi Kamaraszínház – Szórvány Kulturális Karaván 2020” művészei ismét olyan Arad megyei magyar szórványközösségeket keresnek fel, ahová igényes színházi produkció csak ritkán jut el. Az idei programban a Ki szívét osztja szét című előadás szerepel, amely az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes koprodukciója, főszerepben a kiváló énekes és színész, Varga Miklós. Simonyifalván július 11-én, szombaton, 20.00 órakor az iskolaudvarban várják a közönséget, majd július 12-én, vasárnap, Kisjenőn az erdőhegyi régi iskolaudvarban folytatódik a turné, ahol szintén 20.00 órakor lesz látható a szabadtéri előadás.

Koncert, színház, tánc a kínálatban

A Ki szívét osztja szét című táncelőadást Varga Miklós főszereplésével, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttessel állította színpadra az Aradi Kamaraszínház. A tavalyi október 6-i megemlékezéseket megkoronázó díszelőadásként mutatták be az alkotók Aradon, Budapesten, Tuzséron és Békéscsabán. Az előadás egy olyan komplex táncszínházi produkció, amely a kortárs néptánc nyelvezetét használva üzen a nézőnek Varga Miklós kivételesen karakteres, egyedi hangján keresztül. A darab koreográfusa Farkas Tamás, rendezője Tapasztó Ernő és Farkas Tamás.

A sikeres mintaprogram folytatása

A Szórvány Kulturális Karaván az Aradi Kamaraszínház kulturális mintaprogram értékű kezdeményezése, amelynek keretében 2019-ben 26 Arad megyei magyar szórványtelepülés bevonásával 11 helyszínen mutatták be előadásaikat, tartottak drámapedagógiai foglalkozást a résztvevő gyerekeknek és táncházat a felnőtt közönségnek. A tavalyi karaván sikere bizonyította, mennyire fontos, hogy a színház a vidéki embereket saját közegükben szólítsa meg, hiszen az ott szerzett kulturális élmények az összetartozást és a rájuk figyelés érzését erősítik.

Tavaly az iskolásokat Szente Béla – Gulyás Levente: A kolozsvári bíró című gyerekelőadással örvendeztették meg, a felnőtt nézőket pedig Móricz Zsigmond három egyfelvonásos paraszttréfájából összegyúrt produkcióra várták. A Szórvány Kulturális Karaván 2019-ben Kisjenőn, Pécskán, Kisiratoson, Fazekasvarsándon, Zerinden, Ágyán, Nagyiratoson, Zimándújfalun, Aradon, Simonyifalván és Majláthfalván állomásozott és útjáról riportfilm is készült. Az előadássorozat átlépte Arad megye határát, hiszen 2019-ben Déván is játszottak a Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek és a Magyar Házban, illetve A Zördög című előadás februárban a Temes megyei Ótelekre is eljutott. A nyár folyamán tervbe van véve egy vajdsági turné. Az előadást beválogatták a Déryné programba is, amely a színielőadásokkal rosszul ellátott magyarországi kistelepülésekre juttat el színvonalas produkciókat.

Az idei karaván első állomásai: Simonyifalva, Kisjenő, Szentpál, Majláthfalva, Zimándújfalu, Kisiratos és Kispereg. A koronavírus-járvány miatti előírásokat betartva valamennyi helyszínen szabadtéri előadásra várják a nagyérdeműt. Az Aradi Kamaraszínház továbbra is fontos stratégiájának tekinti a gyermek-, és ifjúsági korosztály megszólítását, színházba szoktatását, kultúrára való nevelését. Ennek érdekében az „Aradi Kamaraszínház – Szórvány Kulturális Karaván 2020” részeként megkezdődött az Árgyélus királyfi című gyerekelőadás próbafolyamata. A klasszikus magyar irodalom egyik reprezentatív műve várhatóan ősszel kerül bemutatásra Arad megye szórványiskoláiban és –óvodáiban, támogatva ezzel az óvodás és kisiskolás korosztály iskolán kívüli nevelését is.

Arad megye lakosságának alig tíz százaléka magyar ajkú. Őket szólítja meg az Aradi Kamaraszínház karavánja, amely fontos kapaszkodót nyújthat a szórványban, ahol a kultúra megőrzése a magyarság megmaradásának záloga lehet.

(Az Aradi Kamaraszínház sajtóközleménye)

Categories: Életstílus, Slider