A történet, amit önmagunknak mondtunk és amit elhittünk arról, hogy biztonsgában vagyunk a világban, teljesen megingott ezekben a hetekben, kiszámíthatatlanná vált a jelen és a jövő. Kétségtelen, újra kell írnunk mindazt, amit önmagunról és a világban elfoglalt helyünkről képzeltünk. Ehhez azonban el kell fogadnunk, hogy az ahogy eddig éltünk, valószínűleg soha többé nem lesz ugyanolyan és ugyanaz, és itt a hangsúly nem azon van, hogy rosszabb lesz-e vagy jobb, hanem azon, hogy más lesz és egyelőre nem tudjuk, milyen. Kicsit olyan ez, mintha menet közben, egy hajtűkanyarban kell újraterveznünk az útvonalat. Éppen ezért érdemes megpróbálni elfogadni, hogy az ami most történik nagyon hasonló a gyász folyamatához, hiszen mindannyian elveszítettünk valamit ebben az időszakban, ha mást nem is, az útirányt és a normalitásról alkotott nézetünket, minden bizonnnyal. Mivel a mozgásszabadsághoz való jogunk jócskán korlátozódott, a társas kapcsolataink is nagymértékben átalakultak; vannak, akik a szeretteiktől távol, teljesen egyedül élik át a jelenlegi helyzetet. A biztonságos érzelmi és szociális háló hirtelen, meghatározatlan időre történő megszűnése óriási terhet ró az emberi pszichére. Pontosan emiatt nagyon fontos, hogy elfogadóan tekintsünk önmagunkra és a körülöttünk élőkre, hiszen jelenleg minden érzelem – düh, harag, elkeseredés, felháborodás, kétségbeesés, félelem, bizakodás, öröm -, állapot és gondolat helyénvaló. Arra, viszont ajánlatos figyelni, hogy egyiket se hagyjuk elhatalmasodni magunkon, hiszen a túlzott félelem szorongássá válhat, a túlzott optimizmus pedig felelőtlen cselekedetekre ösztönözhet. A legjobb amit tehetünk az, ha egész egyszerűen szabad áramlást, teret biztosítunk az érzelmeinkek, szavakba öntjük, megfogalmazzuk őket, ezzel csökkentve intenzitásukat és a bennünk levő feszültséget. Ezen túlmenően pedig önvizsgálatot tartunk, megnézzük, hogyan változtunk az elmúlt hetekben, hogyan alakult át értékrendünk, mi vált fontossá és mi az, ami veszített jelentőségéből. Már az is sokat segít az új helyzethez való alkalmazkodásban, ha tudatosan megfogalmazzuk erőforrásainkat, azokat a személyiségjegyeinket, jellemvonásainkat, gondolati- és viselkedés mintáinkat, amelyek eddig is kisegítettek bennünket a nehéz helyzetekből. Igyekezzünk tudatosítani magunkban, hogy az életünk átmeneti időszakok folyamata, így minden időszak véges, a rugalmasság és fejlett alkalmazkodó készség pedig sokat segíthet abban, hogy mentálisan a felszínen maradjunk.
