Sztrájkolnak a vasúti karbantartók: eddig 19 járatot függesztettek fel

Sztrájkolnak a vasúti karbantartók: eddig 19 járatot függesztettek fel

Az aradi depóban dolgozó vasúti karbantartók is sztrájkba léptek, és az economica.net információi szerint országos szinten már 19 járat nem indult el. A többi érintett depó: Temesvár, Kolozsvár, Iaşi, Piteşti, Bukarest, Brassó, Galac, Szatmárnémeti, Nagyszeben, Ploieşti. A sztrájkhullám három nappal ezelőtt Brassóban kezdődött, miután a vasút személyszállító ágazata (CFR Călători) nem hosszabbította meg a mozdonyokat karbantartó SCRL céggel (Societatea Comercială de Reparaţii Locomotive) a szerződést. Szakszervezeti források szerint a CFR Călători már hónapokkal ezelőtt megkezdte a depókban dolgozó SCRL-alkalmazottak átvételét. Ionel Savin, a Solidaritatea 2012 Szakszervezet alelnöke azt nyilatkozta, semmi kifogásuk, hogy az amúgy is veszteséges SCRL részlegeket egy az egyben átvegyék, de tiltakoznak az ilyen módszerek, a SCRL szándékos csődbe rángatása ellen. “Nem tudom, mi húzódik a háttérben” – mondta Savin.
Nyilván tudja, csak még nem akar róla beszélni. A CFR Călători honlapján egy szó sincs a felfüggesztett járatokról, az állomásokon viszont a kijelzőkön viszont az “AF-Forţă Majoră” szerepel.
Arról nincs információnk, hogy Aradról induló vonatokat is érint a sztrájk. Állítólag a vasút még ma aláírja a szerződés meghosszabbítását a SCRL-vel.

Categories: Aktuális, Slider