Dévai gyerekek vendégszereplése Pécskán

Dévai gyerekek vendégszereplése Pécskán

Advent harmadik vasárnapján csodálatos előadásban részesülhetek mindazok aki jelen voltak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Kolostori Kölyökszínház „A Muzsika hangja” című előadáson Pécskán a Doru Ioan Petescu Művelődési Házban.
Egyetlen szem sem maradt szárazon, hiszen nemcsak magáról az előadásról, a profizmusról, amellyel a gyermekek előadták és énekelték a musical darabot beszélünk, hanem arról a meghitt, szeretetteljes légkörről és hangulatról amely abban a röpke 120 percben rátelepedett a kedves közönségre.
A gyermekek egykettőre elvarázsolták a közönséget, nem is volt nehéz dolguk hiszen Böjte Csaba testvér gyermekeinek nem nagy kihívás másokban a szeretet melegét kelteni.
A Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület (PKHE) nevében szeretnék köszönetet mondani mindazoknak akik az adventi csendben, várakozásban mellénk álltak.
Köszönjük a Kolostori Kölyökszínház adománydobozába összegyűlt 2176 lejt, amelyet átadtunk Páll Évának, ő tanította be a gyerekeket.
Köszönet jár Antal Péter polgármesternek, valamint a helyi tanácsnak az előadás megszervezésének támogatásáért.

Balta Tajcs Tünde
a PKHE elnöke

Categories: Életstílus, Slider