Erdőhegyiek kirándulása Keszthelyre és környékére

Erdőhegyiek kirándulása Keszthelyre és környékére

Az RMDSZ Erdőhegy-Kisjenői Szervezete három napos kirándulást szervezett Keszthelyre és környékére április 27 – 29 között. A kirándulni vágyó erdőhegyiek néhány iratosi baráttal kiegészülve szombaton kora reggel indultak útnak. A szállást Gyenesdiáson, egy Keszthely melletti kis településen foglalták el, majd miután sikerült valamennyire kipihenni az út fáradalmait, kezdetét vehette az igazi szórakozás és kikapcsolódás.
A szombati nap délutánja a sümegi vár látogatásával telt el, ahol a kirándulók megtekintették a várban kialakított múzeumot és várbörtönt, kipróbálhatták íjásztehetségüket is, amely foglalkozás egyáltalán nem idegen az erdőhegyieknek. Az estét a tapolcai Tavasz Fesztiválon töltötték a kirándulók, ahol igényes színpadi produkciók, kézműves vásár, hagyományos ételek és balatoni borok kínáltak minőségi kikapcsolódást.
Vasárnap az első állomás Keszthely volt, azon belül is a barokk stílusban épült Festetics-kastély. Ez a kastély Keszthely egyik kiemelkedő jelentőségű műemléke, magába foglalja többek között a hintómúzeumot és a Helikon könyvtárat is. A kirándulók megcsodálhatták Európa legnagyobb épen maradt főúri könyvtárát gyönyörűen kifaragott tölgyfa bútoraival együtt, és Magyarország legnagyobb megmaradt hintógyűjteményét is. Miután Hévízen megebédeltek, a busznyi társaság Kehidakustány felé vette az irányt, ahol a helyi termálvizes strandon élvezte a napsütést és a jó társaságot. A vacsorát ismét Hévízen költötték el a kirándulók baráti beszélgetés és borozgatás mellett.
Hétfőn, a reggeli és a szállás elhagyása után a csapat Budapestet vették célba. A magyar főváros szépsége és hangulata mindenkit magával ragadott, a kirándulók megcsodálhatták többek között a Parlament épületét, a Hősök terét, a Budai Várat és a Halászbástyát is.
A visszaút, mint minden ilyen jellegű kirándulás alkalmával, most is jókedvben, nótázgatással, viccek mesélésével telt el. A csapat utoljára a kecskeméti Fekete Gólya étteremnél állt meg, ahol közösen megebédeltek, majd megállás nélkül végig nótázva értek haza.
A sikeres kirándulásért köszönet jár Bíró Zoltán helyi RMDSZ elnöknek a szervezésért, Pap Attilának az utaztatásért, valamint minden résztvevőnek, aki ezt a programokban és látnivalóban gazdag kirándulást választotta.

Molnár Ferenc

Categories: Életstílus, Slider