Megkezdődött az RMDSZ kongresszusa: jövőkép-rajzolás

Megkezdődött az RMDSZ kongresszusa: jövőkép-rajzolás

“Ma nekünk Romániában, Közép-Kelet Európában az érdekeink hasonlók. Az együttműködés szükséges, az egymásra figyelés kötelező. Ma is meg kell küzdenünk azért, hogy az alapvető értékek, az emberi méltóság és az abból fakadó szabadság ne sérüljön” – hangsúlyozta Kelemen Hunor az RMDSZ kolozsvári kongresszusának nyitónapján.
A szövetségi elnök üdvözlőbeszédében leszögezte: a most kezdődő kongresszus igazi tétje, hogy az RMDSZ-nek sikerül-e olyan jövőképet megrajzolnia, amely a szülőföldön növeli és kiszámíthatóvá teszi az életszínvonalat. Az életszínvonalat, amely az emberi méltóságra építi a szabadságot, és garantálja azt, hogy békében, biztonságban legyen tervezhető a jövő.
A román parlamenti pártok képviselőihez, román meghívottakhoz szólva kiemelte, hogy ma is csak megismételni tudja, amit a Szövetség több százszor, több ezerszer elmondott az elmúlt 30 évben: a románok szabadsága sem teljesedhet ki úgy, hogy az országban élő magyarok szabadsága nem teljes. Ez elsősorban a román pártok és politikusok felelőssége, mint ahogy az RMDSZ-nek is van felelőssége abban, hogy az országban hogyan mennek a dolgok. A magyar emberek szabadsága, a kisebbségi jogok érvényesülése hatással van a jólétre, és hatással van a biztonságra is – nyomatékosított Kelemen Hunor.
Az RMDSZ tisztújító kongresszusára, amelyre Kolozsváron a BT-Arénában kerül sor, közel ezer küldött, több száz hazai és külföldi meghívott érkezett. Az RMDSZ szerint a kongresszusnak a szövetségi elnök megválasztásán túl az lesz a feladata, hogy vitát indítson a magyar közösség jövőjéről, valamint meghatározza az RMDSZ legfontosabb közpolitikai törekvéseit az oktatás, a gazdaság, az infrastruktúra, az egészségügy és a társadalomszervezés terén.
Szombaton zajlik a kongresszuson az igazi munka: ekkor hangzik el a szövetségi elnök beszámolója, kerül sor a programmódosító javaslatok bemutatására és elfogadására, megtörténik a Jövő Erdélyben panelbeszélgetés és vitairat bemutatása, a kongresszusi határozatok elfogadása és a szövetségi elnök megválasztása is. Az elnökválasztásnak nincs tétje, az egyedüli jelölt Kelemen Hunor jelenlegi elnök.

(Forrás: rmdsz.ro, transindex.ro)

Categories: Aktuális, Slider