Battonya-Pécska-Arad: a népmese napja is összeköt

Battonya-Pécska-Arad: a népmese napja is összeköt

A népmese napja egyúttal mozgalom, határon átívelő kulturális és társadalmi esemény is, melyet a Magyar Olvasástársaság hívott életre 2005-ben. A battonyai városi könyvtár már a kezdetektől szervez programot a gyerekek számára népmesék megismerése, elterjedése érdekében. Tesszük ezt azért, mert a népmesék összekötik a múltat a jövővel, a nagyszülőt az unokával, fejlesztjük általa a gyermekek szókincsét, egyben tanít szórakoztat és egyszerűen örömet jelent népmesék olvasása.
Az idei esztendőben intézményünk programja átnyúlt szeretett testvérvárosunkra, Pécskára is.
Szeretettük volna, ha az ottani gyermekek is részesednek a népmesék olvasása közben megszerzett örömben, bölcsességben, tudásban. Így a Pécskai Magyar Kisebbségi Hagyományőrző Egyesületnek a segítségével, kiosztottuk a gyerekek között a feladatlapokat.
Nagy örömünkre szolgált, hogy 21 gyermek nevezett a játékra, melyben különböző feladatokat kellett megoldani, a feladatok elvégzéséhez ismerni kellett meséket, különbséget kellett tenni a mű- és a népmese között, tudni kellett a mese típusokat, a jellegzetes mesét kezdő és lezáró fordulatokat.
A játékosok készíthettek illusztrációkat vagy bábokat a mesék alapján.
A Pécskai 2-es Számú Általános Iskola 19 diákja (a III, IV és V. osztályokból), valamint az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és Aurel Vlaicu Általános Iskola egy-egy tanulója a következő eredményeket érték el: Toth Áron (III.A osztály) 35 ponttal I. helyezett lett, Petkes Karola (III. A osztály) 33 pontal II. helyezett, Popăţ Krisztián (III. A osztály) 32 pontal III. helyezet, Beke Norbert (III. A osztály) 30 pontal pedig IV.
Dícséretet kapott Faragó Dominik Roland (IV. A osztály), Toth Ákos József (III. A osztály), Köles Réka (III. A osztály), Vörös Viktória (III. A osztály), Oláh Letiszia Boglárka (IV. A osztály) és Boár Alexa Emma (III. A osztály).
A gimnazistáknál Bella Viktória Csenge (VI. B osztály) 39 ponttal lett első, Rognean Karina – Anna (V. A osztály) 37 pontal II. helyezett, Szénási Jozefina (V. A osztály) 36,5 ponttal III. helyezett, Boros Boglárka (V. osztály) 35,5 pontal IV. Helyezett.
Bartos Gyopár Mária (V. A osztály), Molnár Alexandra (V. A osztály), Kocsik Renáta-Emma (V. A osztály), Ordódi Szabolcs (V. A osztály), Creţ Claudia Beatrice (V. A osztály), Lakatos Emma Alexa (V. A osztály) és Rácz Henrietta Boglárka (V. A osztály) dícséretben részesültek.
Nagy örömünkre szolgált ez a közös program és a jövőben is szeretnénk a folytatni az együttműködést úgy a pécskai gyermekekkel, mind az egyesülettel.
Köszönetünk Tot Edit és Nagy Izabella tanítónőknek, Köles Katalin magyar nyelv és irodalom tanárnak, Bacsilla Eszter igazgatónak, valamint a résztvevő gyermekek szüleinek.

Dr. Palkó Lajosné
a Battonyai Művelődési Központ és Könyvtár igazgtója

Categories: Környékünk, Slider