Faragó: megkönnyítettük a gazdák kárpótlását vadkárok esetén

Faragó: megkönnyítettük a gazdák kárpótlását vadkárok esetén

Szerdán a képviselőház döntő házként elfogadta a vadásztörvény módosítását, aminek eredményeként az Arad megyei gazdáknak is egyszerűsödik a helyzete, legalábbis, ami a vadkárokat illeti. A RMDSZ által benyújtott módosításokkal több részében is egyszerűsödött a törvény. “Mostanáig a gazdáknak kellett megvédeniük a termést, például a vaddisznóktól, ezért kénytelenek voltak akár kerítéssel is óvni a növényeket, ami természetesen plusz költséggel járt. A helyzetet sikerült gyökeresen megváltoztatni, a jövőben a vadásztársaságok feladata lesz a vadkárok megelőzése” – magyarázta Faragó Péter aradi RMDSZ-es parlamenti képviselő az Aradi Napnak. Elmondta még, hogy a jövőben keletkező vadkárokért járó kártérítést a gazdák sokkal rövidebb idő alatt megkaphatják, amennyiben a megyei tanács szerződést köt a szakminisztériummal. A módosított törvény alapján a megyei tanácsnak ugyanis joga lesz előfinanszírozni a kártérítést, amit aztán utólag megkap a minisztériumtól. “Fontos viszont, hogy a gazdák időben értesítsék a vadásztársaságokat, ha vadállatok jelentek meg a földjeik környékén” – tette még hozzá az aradi képviselő.

Categories: Gazdaság, Slider