Felvidéken üléseztek a magyar gazdák

Felvidéken üléseztek a magyar gazdák

A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KMF) alapító dokumentumát 2013. május 3-án, Orosházán írta alá tizenhat szakmai-civil magyarországi, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, muravidéki, horvátországi szervezet. Célja az agráriumban és a vidékfejlesztésben érintett kárpát-medencei magyar gazdaszervezetek kapcsolattartásának elősegítése, tevékenységeik összehangolása, közösségi képviseletének ellátása. Az elnökségét az Agrárgazdasági Kamara vezetője, Győrffy Balázs tölti be, működését a MAGOSZ és az agrárkamara biztosítja.
A Fórumban a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete mellett az RMGE két tagszervezete is alapító tagként képviselteti magát, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete és a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete.
Az érvényes működési szabályzat (ügyrend) értelmében a KMF évente kétszer szervez plenáris ülést, az egyiket Magyarországon, a másikat vándorülés formájában, valamelyik határon túli szervezet székhelye szerinti országban.
A fórum soros ülését ez alkalommal a felvidéki Révkomáromban (Szlovákia) tartották és legfontosabb napirendjén a magyarországi agrárminisztérium által elindított határon túli falugazdász program ismertetése, új tagszervezet felvétele és a 2021-2027 közötti Közös Agrárpolitika (KAP) megvitatása volt.
A tagszervezetek képviselői mellett az ülésen részt vett Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, Keszegh Béla Észak – Komárom város alpolgármestere, Kocsy Béla Külkapcsolati Igazgató Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Tóth Katalin Politikai főtanácsadó, Külgazdasági és Külügyminisztérium, dr. Torda Márta főosztályvezető-helyettes, Agrárminisztérium.
Az RMGE-t és tagszervezeteit Sebestyén Csaba elnök, Aradról ifj. Zágoni Szabó András országos ügyvezető elnök, a megyei szervezet elnöke és Nagy Zsolt falugazdász, valamint a bánsági Benkő Zsolt és Tóth Ede képviselték.
A Patasi Ilona agrármérnök által vezetett Szlovákiai Agrárkamara, aki több mint 260 tagot számlál és összesen 330 ezer hektáron gazdálkodnak kérte felvételét a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma teljes jogú tagjaként. Ezzel a fórum tagsága immár 22-re bővült.
Az RMGE és tagszervezetei miután bemutatták az általuk képviselt egyesületek tevékenységét, kifejtették véleményüket a 2020 utáni KAP-al kapcsolatban is. Bemutatták a Bizottság rendelettervezeteivel kapcsolatos romániai álláspontot és informálták a fórumot az RMGE véleményéről és javaslatairól a 2021-2027 közötti időszak közösségi agrár- és vidékfejlesztés politikájáról.
“A romániai gazdák és ezen belül az erdélyi magyar gazdák és vidéki szereplők érdeke az, hogy a KAP 2020 után is fennmaradjon, megmaradjon a kérpilléres rendszer (piaci intézkedések és vidékfejlesztés). Ezt hasonló, vagy nagyobb költségvetéssel kell működtetni mint a 2014-2020 időszakban, hiszen a termelők és a vidék iránti elvárások nem csökkentek, sőt egyre inkább magasabb a mérce a környezeti feltételek teljesítése, a klímaváltozást befolyásoló szennyezések csökkentése, az élelmiszerek minősége és mennyisége tekintetében. A támogatások kiegyenlítése egyes tagországok között (külső konvergencia) is arra kényszerít, hogy ne legyünk elégedettek a KAP jelenlegi költségvetésével és főleg a Romániának szánt alapokkal. Az a javaslat, hogy a EU által biztosított vidékfejlesztési alapokhoz a tagországok 15-30 (netán 50) százalékkal járuljanak hozzá sem elfogadható, hiszen Románia a jelenlegi 5%-ot is nehezen fizeti, a nagyobb hozzájárulás a tagországok részéről hátrányosan érintene minden kevésbé fejlett országot és térséget. Továbbá igen kifogásolható, hogy a tagországok vidékfejlesztési stratégiájának rosszul teljesítése esetén az EU csökkentheti a költségvetést, vagy leállíthatja az alapok kifizetését. Többlettámogatást igényelnének a fiatal gazdák, a középméretű gazdálkodás kialakítása érdekében elkülöníthető támogatésok, a piacra jutást elősegítő kifizetések. ” – hangsúlyozták a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete jelen levő képviselői.
A következő plenáris ülést Magyarországon szervezik és valószínűleg az EP-választások lesznek a napirend kiemelt pontján, hiszen a közösség tagországaiban működő gazdaszervezetek mindenikének érdeke az erős képviselet Brüsszelben és Strasbourgban.

(RMGE-sajtóközlemény)

Fotó: ifj. Zágoni Szabó András

Categories: Gazdaság, Slider