Népszavazás október 6-7-én: házasság csak férfi és nő között

Népszavazás október 6-7-én: házasság csak férfi és nő között

Viorica Dăncilă kormányfő ma bejelentette, hogy október 6-7-én alkotmánymódosító népszavazásra kerül sor a család fogalmáról. Eddig az alaptörvényben úgy szerepelt, hogy a család alapja a felek közötti házasság, ami gyakorlatilag engedélyezte az azonos neműek egybekelését. Más kérdés, hogy ilyenre a gyakorlatban nem került sor.
A módosított szöveg szerint a család alapja egy férfi és egy nő által között házasság. A kormányfő elmondta, hogy a módosítás nem irányul a homoszexuálisok ellen.
Az alaptörvény megváltoztatását már mindkét ház megszavazta – az RMDSZ szenátorai, képviselői saját belátásuk szerint voksolhattak, az USR ellene szavazott –, de lévén egy három millió aláírást összegyűjtő civil kezdeményezés is a kérdésben, népszavazásra írják ki az alkotmánymódosítást. Azért két nap, mert a kormány fél a választópolgárok érdektelenségétől.

Categories: Aktuális, Slider