Ítélet a nagy aradi postarablás ügyében

Ítélet a nagy aradi postarablás ügyében

Máig nem csípték el a 2014 januári aradi postarablás tetteseit. Mint emlékezetes, az állomási postahivatal elől egy postai pénzszállító autóból 38 zsákot loptak el, ezekben 385 900 lej volt. A nyomozati anyag szerint a gépkocsiban volt egy széf, ahova a zsákokat be kellett volna zárni, ám a pénzszállítással megbízott alkalmazottak nemes egyszerűséggel a széfre dobigálták a zsákokat, majd a sofőr a kocsikulccsal messziről bezárta az autót, de nem ellenőrizte, hogy az valóban be is záródott.
Az ügyben érintett három postai alkalmazott ellen a munkaadójuk feljelentést tett, a rendőrség hivatali gondatlanság vádjával indított eljárást, ám az Aradi Törvényszék melletti ügyészség érthetetlen okokból vádemelés helyett lezárta az ügyet. A Román Posta fellebbezett és idén februárban a vádlottakat első fokon két év felfüggesztett börtönre ítélték. Az ítélet ellen a felperes és az alperes is fellebbezett. A Temesvári Táblabíróság most megalapozatlannak ítélte a vádlottak – Lupşa Ilie, Lazăr Maria, Boldizar Alexandru – fellebbezését, és az ellopott összeg kamatostól való visszafizetésére kötelezte őket. Az ítélet jogerős. A felfüggesztett börtönbüntetést nem változtatták meg, ráadásul három évre megfigyelés alá kerülnek és korlátozták állampolgári jogaikat.
A zsákokban lévő összeg nyugdíjak, szociális segélyek kifizetésére érkezett.
Az biztos, hogy az üggyel kapcsolatban “mendemonda” szinten számtalan feltevés született, érthetetlen, hogy ekkora összeg szállításával megbízott postai dolgozók miért voltak ennyire hanyagok.
Más kérdés, hogy az elítéltek miből fizetik vissza kamatostól a 385 900 lejt.

Fotó: az állomási postahivatal

Categories: Aktuális, Slider