A 200. évforduló: hol igényelhetőek jegyek?

A 200. évforduló: hol igényelhetőek jegyek?

Az Aradi Nap még áprilisban elsőként számolt be, hogy június 16-án a Nemzeti Színház vendégszereplésével (Körhinta) ünnepeljük a hivatásos aradi színjátszás 200. évfordulóját. Ma az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában a szervezők ismertették a további részleteket, amelyek közül a leglényegesebb, hogy első körben a meghívókért a kerületi RMDSZ-elnököknél kell jelentkezni, ami hely pedig megmarad, azt június 6-tól lehet igényelni a székházban.
Bognár Levente alpolgármester kiemelte, hogy a június 16-i két előadás 145 ezer lejes költségét a polgármesteri hivatal állja. Fő partner az Aradi Kamaraszínház, a szervezési feladatot a vállán Fekete Réka produkciós és művészeti titkár cipeli.
Az előadáshoz kapcsolódó szimpózium és kiállítás szervezője a Kölcsey Egyesület.
A mai tájékoztatón Tapasztó Ernő művészeti igazgató, rendező jelezte, hogy az Aradi Kamaraszínház az egyetlen folytatója az aradi magyar színjátszásnak.
Június 16-án az első előadás 16.00, a második 20.00 órakor kezdődik.

Meghívók igényelhetők:

Belváros – Szabó Mihály 0745-309-424;
Gáj-Buzsák-Kakasváros – Khell Levente 0745-496-002;
Marospart – Kárpáti Béla 0724-277-360;
Mosóczi-telep – Farkas Viktória 0753-992-076;
Mikelaka – Sörös Norbert alelnök 0752-822-481;
Pernyáva – Kreszta Sándor 0749-829-863;
Újarad – Horváth Imre 0724-422-218;
Tisztviselőtelep – Márkus János 0723-518-163;
Vlaicu-Séga – Erdélyi István 0754-049-942;

Fotó: Fekete Károly, Bognár Levente, Tapasztó Ernő

Categories: Életstílus, Slider