Ingyencirkusz a nagypiacért: a karzaton is “lógtak”

Ingyencirkusz a nagypiacért: a karzaton is “lógtak”

A mai városi tanácsülésre a szocdemek (PSD) bő száz árust, kereskedőt, támogatót szerveztek be közönségnek a nagypiacról, hisz ma kellett szavaznia a testületnek arról (is), hogy a Thököly térre állítják-e fel a Nagy Egyesülés Emlékművét.
A PSD-s parlamenti képviselők, segédeik által felpiszkált közönség láttán az ingyencirkusz még a himnusz kötelező lejátszása előtt borítékolható volt. Mivel az ominózus napirendi pont a lista végén állt, Gheorghe Falcă polgármester kérte, hozzák fel elsőnek, hogy az emberek ne várják végig a többi “unalmasat”. Aztán rövid expozéban ismertette az emlékmű elkészítésének, helyszíneinek rövid történetét, a kötődő tárgyalásokat. Beszédét, a “civilizált” Florin Tripa PSD parlamenti képviselőnek és a körülötte ülő-ácsorgó árusok hangadásának köszönhetően rendre füttyszó, bekiabálás, szidalmak tarkították. Tripa egyébként végigharsogta az ülést.
Aztán felszólalt az ellentábor is, árusok, politikusok, akik azt követelték, a nagypiac maradjon a helyén, az emlékművet állítsák fel máshol. A felszólalók kakukktojásának szerepére a kommunista érában az szocialista kultúra és nevelés hivatalában cizellálódó Horia Truţă vállalkozott. Hogy miért, azt csak ő tudja, a lényeg, hogy miután kijelentette, pár száz ember munkahelyénél fontosabb az oszlop, a szimbólum, hangosan lehurrogták, kifütyülték.
Előbb-utóbb csak szavazni kellett, ám a bő egy órát tartó botrányt követően a polgármester visszavonta a napirendi pontot, s ezzel ideiglenesen kihúzta a dugót az ellentábor kádjából.
Következnek újabb egyeztetések a minisztériummal, pártokkal.
De volt még egy forró napirendi pont: a PSD beterjesztett egy határozattervezetet, miszerint a nagypiac maradjon a mostani állapotában. Ezzel öngólt rúgtak, hisz a térre már készült évekkel ezelőtt egy rendezési terv (új piaccsarnokkal, parkos, sétányos övezettel), amit ő akkor egyöntetűen megszavaztak, s ami csak másik rendezési tervvel módosítható. És: konzerválta volna a nagypiac jelenlegi, lepukkant állapotát. A tervezet elbukott a PNL-RMDSZ koalíció tartózkodása miatt.
Az igazságot egyre nehezebb kibogozni, miután a polgármester a művelődési minisztérium nyakába varrná a döntést a helyszínről. Igaz, szavazni mindenképpen a tanácsnak kell.

(irházi)

Categories: Aktuális, Slider