Az ügyészség belegyalogolt a két aradi egyetembe

Az ügyészség belegyalogolt a két aradi egyetembe

Szerda reggel a főügyészség nyomozói 106 helyszínen tartottak házkutatást, miután a vádirat szerint az aradi V. Goldiş és A. Vlaicu egyetemek olyan diákoknak is adtak diplomát – főként külföldieknek – akik be sem tették a lábukat az előadásokra, a román nyelvet nem ismerték, de a helyes válaszokat megkapták sms-ben. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a nyomozás az orvosi és fogorvosi fakultásokat is érinti, vagyis belegondolni is rossz, milyen “felkészültségű” orvosok gyógyítanak Romániában. Az érintett arab vagy olasz, de román diákok is megvették a vizsgáikat, diplomáikat, de az is előfordult, hogy az egyetem informatikusai, nyilván kenőpénzért, behatoltak a rendszerbe és feltupírozták az adakozók jegyeit. Vagy maga a tanár adott kész vizsgadolgozatot a diákoknak.
A két egyetem rektora együttműködésről biztosítja a hatóságokat, az oktatási miniszter azonban, érthetetlen módon, elítéli a házkutatásokat és nyomozást, mert szerinte ezzel megbélyegzik a felsőoktatási rendszert. Igaz, egy fél mondatban elítéli a tanárosk felelőtlen magaviseletét. A minisztérium várja a nyomozás eredményét.

Categories: Aktuális, Slider