Templombúcsú Pécskán: sztárvendég Solymos Tóni

Templombúcsú Pécskán: sztárvendég Solymos Tóni

Idén június 11-én tartja Szentháromság Vasárnapját a római katolikus egyház, amit kulturális programokkal és szentmisével ünnepelnek Pécskán.
A templombúcsú ezúttal is szombaton délután kezdődik: 18 órától a 2-es számú Általános Iskola diákjainak műsorával (mazsorett csoport, elemisek előadása, felsősök tánca) indul a program, őket az aradi Dum Dance Team tánciskola növedékei követik latin és standard táncokkal.
A Pécskai Gyermekek Klubjának Ministars és Energy csoportjai is fellépnek, majd pedig a Kocsik Vali vezette Zumba-csoport tart bemutatót.
Az est sztárvendége Solymosi Tóni lesz, az egykori Express együttes frontembere, aki 21 órától koncertezik a piactéren felállított színpadon.
A programot 22 és 1 óra közöt szabadtéri diszkó zárja gépzenére.

Szentháromság Vasárnapján 17 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyet ft. Czank Gábor gyomaendrődi plébános celebrál.
19 órakor veszi kezdetét a népzene és néptánc műsor, amelyen föllép a Kisperegi Napraforgó Néptánccsoport, a Majláthfalvi Százszorszép Néptánccsoport, a Simonyifalvi Leveles Néptánccsoport, a Pécskai Kisebbsági Hagyományőrző Egyesület Aranykalász Néptánccsoportja és Maros Citerazenekara, a Pécskai Păstrătorii Tradiției Néptáncegyüttes, valamint a Pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes Bojtocska, Kis Boglárka, Nagy Boglárka és Búzavirág csoportjai.
A 21 órakor kezdődő utcabálon Nagy Zsolt zenél.
Minden érdeklődőt szeretettel vár a szervező Pécskai Római Katolikus Plébánia és a Kolping Család. A templombúcsú megszervezését Pécska Város Polgármesteri Hivatala és a Helyi Tanács támogatja.

Sinka Pál

Categories: Életstílus, Slider