RMDSZ: törvénymódosítással szélesítenék az anyanyelvhasználatot

RMDSZ: törvénymódosítással szélesítenék az anyanyelvhasználatot

A román politikusok rendre rózsaszínű képet festenek külföldön az itt élő nemzeti kisebbségek helyzetéről, jogairól, ám ezek a deklarációk távol állnak a hétköznapi valóságtól, hisz Románia semmibe veszi a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit, és sokszor saját törvényeit is.
Az RMDSZ most a helyi közigazgatást szabályozó 2015-ös törvény módosításával akarja elérni, hogy végre bővüljenek az anyanyelhasználati jogok a közigazgatásban. Az erre vonatkozó módosító javaslatot az RMDSZ május 23-án nyújtotta be a parlamentben.
– A most érvényben lévő törvényben és a különböző kormányrendeletekben az anyanyelv használatának előírásai pontatlanok, lehetőséget adnak több irányú értelmezésre – sommázta Faragó Péter aradi parlamenti képviselő, hogy miért volt fontos a törvénymódosítás.
– Mindamellett, hogy az erre vonatkozó romániai jogértelmezés nem felel meg a nemzetközi elvárásoknak és Románia vállalt kötelezettségeinek, a helyi közigazgatásban sincs meg mindenhol a politikai akarat a 215-ös törvény alkalmazására. Sajnos, ebben az országban még senkit sem büntettek azért, mert megtiltotta a közigazgatásban az anyanyelv jogos használatát. A módosítással el akarjuk elérni, hogy azokon a településeken is használhassuk anyanyelvünket a hivatalokban, az ügyintézésben, ahol a magyarok – vagy más kisebbségek – aránya nem éri el a most megszabott 20 százalékot. Le akarjuk vinni a küszöböt tíz százalékra!– magyarázta a képviselő.
Sőt, az RMDSZ a kedvezményes küszöb elvét is belefoglalta a most benyújtott módosítási tervezetbe. Ennek lényege, hogy azokon a településeken is biztosítani kell az anyanyelv használatát, ahol a számarány nem éri el a tíz százalékot sem: 10 ezer lakos alatti településen a minimális létszám 300, 10-25 ezer között 500, 25-50 ezer között 1000, 50-100 ezer között 2000, és 100 ezer feletti települések esetében 10 ezer kell legyen a kisebbségi közösséghez tartozó személyek száma ahhoz, hogy biztosítsák az anyanyelvhasználatot, így aztán Arad mellett, többek között Kolozsváron, Zilahon, Nagybányán vagy Brassóban is beszélhetünk magyarul a polgármesteri hivatalban, állami intézményekben.
Az RMDSZ célja, hogy a módosítás nyomán, ahol a kisebbségek számaránya eléri a 10 százalékot, vagy jelentős számban élnek, kérjük az anyanyelvhasználat biztosítását minden közintézményben, közérdekű szolgáltatásokat nyújtó helyi és megyei egységekben, prefektúrákon, illetve a decentralizált intézményekben. Használhassuk a magyar nyelvet írásban, szóban egyaránt a közintézményekben, feliratozzák magyarul a közintézményeket, a települések névtábláit, utcaneveket, a kisebbségek nyelvén is bocsássanak ki anyakönyvi kivonatot, az ifjú pár magyarul is kimondhassa a boldogító igent, és ne ütközzék akadályba nemzeti szimbólumaink használata, például, a székely zászlóé, így aztán Arad mellett, többek között Kolozsváron, Zilahon, Nagybányán vagy Brassóban is beszélhetünk magyarul a polgármesteri hivatalban, állami intézményekben – részletezte Faragó Péter a módosítási tervezet további elemeit.

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének sajtóközleménye

Fotó: hasonló kétnyelvű táblát még több aradi településre

Categories: Aktuális, Slider