Winkler az öt forgatókönyvből a hatodikban hisz

Winkler az öt forgatókönyvből a hatodikban hisz

Az Európai Uniónak vissza kell nyernie az emberek bizalmát ahhoz, hogy jövője legyen, fogalmazott Winkler Gyula annak kapcsán, hogy Brüsszelben szerda délután, az Európai Parlament plénuma előtt, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke bemutatta az EU jövőjére vonatkozó Fehér Könyvet, azt követően pedig az EP-képviselők megvitatták a bizottsági elnök beszédét.
”<< Quo vadis 27-ek Európája?>>, ezt a kérdést tette ma fel a Bizottság elnöke a Brüsszelben ülésező plénum előtt. Juncker, ismertetve az EU jövőjére vonatkozó Fehér Könyvet, öt lehetséges forgatókönyvet vázolt, amelyeket meg kell vitatni: egy mélyebb politikai integrációval rendelkező Európától a keleti államok rémálmát jelentő kétsebességes Európán át, egészen a minimalista unióig, amely mindössze szabadkereskedelmi övezet státussal jár” – mutatott rá az EP-képviselő írásbeli hozzászólásában.
Véleménye szerint az öt forgatókönyvet nagy odafigyeléssel fogalmazták meg, nyelvezete figyelembe veszi a különböző tagállamok és a képviselőcsoportok érzékenységét. Nyilatkozatában Winkler Gyula
hangsúlyozza, hogy a vitaindítónak szánt forgatókönyvek megvitatása több mint szükséges. “Úgy vélem, a legfontosabb az emberek mozgósítása, ösztönzése, hogy vegyenek részt az új Európai Unió megerősítésében, hiszen az EU, történetében először, elveszíti egyik tagját. Ahhoz, hogy jövője legyen, az Európai Uniónak polgárai bizalmát kell vissza nyernie, az európai projektnek pedig ismét összekötő erővel kell bírnia, reményt, sőt, szeretetet kell hoznia. Az öt forgatókönyvből én tulajdonképpen egy hatodikban hiszek: a polgárok Európai Uniójának megvalósulásában” – tette hozzá az EP-képviselő, kiemelve, hogy “régióiból építkezve, az EU hatékonyabbá válik és képes lesz a helyi gazdaság erejét felmutatni. Az összes
nemzeti, etnikai és nyelvi közösséget őszintén értékelve, a közösségek Európája valóban az embereket, a polgárokat helyezi az újjáépítés középpontjába”.
Mint ismeretes, Jean-Claude Juncker véleménye szerint a bennmaradó tagországok vezetőinek március 25-i római csúcstalálkozója nem csupán egy ünnepség lesz, hanem a 27 tagú Európai Unió születésének pillanata is, mint fogalmazott, „ahogy új fejezet kezdődik történelmünkben, talán ideje új válaszokat
keresnünk”.

Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Brüsszel, 2017. március 2.

Categories: Környékünk, Slider