MIÉRT szórványkonferencia aradiakkal (is)

MIÉRT szórványkonferencia aradiakkal (is)

A szórványközösségekben működő ifjúsági szervezeteknek sajátos kihívásokkal kell szembenézniük, együttműködéssel azonban jobb eredményeket tudnak elérni, hangsúlyozta Széll Lőrincz, az RMDSZ Hunyad megyei képviselőjelöltje a MIÉRT szórványkonferenciáján, amelyet hétvégén tartottak Vajdahunyadon. A Hunyad megyei listavezető jelölt maga is ifjúsági és diákszervezetben kezdte közéleti pályafutását, tapasztalataira támaszkodva hívta fel a figyelmet, konkrét területeken érdemes az együttműködési szándékot megfogalmazni, hogy valóban a fiatalok boldogulását segítsék.
A fiatalok vállalkozószellemét ösztönözni kell, hiszen Erdély gyarapodása, fejlődése az ő kezükben van, ugyanakkor nekünk, politikusoknak pedig az is a feladatunk, hogy vonzóvá tegyük szülőföldünket a fiatalok szemében, hogy legyenek itthon meg a boldogulás alapfeltételei” – fejtette ki Széll Lőrincz, ismertetve azokat az RMDSZ-es kezdeményezéseket, amelyek éppen azzal a céllal születtek, hogy a fiatalok könnyebben érvényesülhessenek itthon. “Az önkéntességről szóló törvény vagy a fiatal vállalkozók támogatása, mind olyan kezdeményezések, amelyek az ifjúságot szolgálják, úgy vélem, ebben az irányban kel továbbhaladni, ezért is célja a MIÉRT-nek, hogy a fiatalokat bevonja a döntéshozatalba. A nyári önkormányzati választásokon sok fiatal helyi és megyei tanácsos, alpolgármester, polgármester kapott mandátumot, én remélem, hogy a parlamenti választásokat követően is minél több fiatal képviselő kezdheti meg a munkát a törvényhozásban” – mondta Széll Lőrincz.
A szórványközösségben a közösségépítő munka és a politikai szerepvállalás kéz a kézben jár, mutatott rá a szórványpolitikusi munka lényegére Winkler Gyula EP-képviselő, örömmel üdvözölve szülővárosában a fiatalokat, akik Brassótól Máramarosig, Aradtól Szászmedgyesig különböző szórványközösségekből érkeztek.
“Az RMDSZ-re leadott szavazatokból minden hetedik voks olyan megyéből érkezik, ahol nincs parlamenti képviseletünk, ezért el kell érnünk, hogy a Szövetség szintjén az odafigyelés a szórványra állandó legyen. Az RMDSZ felismerte a közösségi szolidaritás fontosságát, hogy a Székelyföldön, Erdélyben, Partiumban és Bánságban élő magyarok csak együtt tudunk közösségként sikeresek lenni. Ehhez a sikerhez hozzájárulnak az ifjúsági szervezeteknek is, aktívan felvállalva a közös célokat. Üdvözlöm a vajdahunyadi nyilatkozat elfogadását, most a célpont valóban december 11-e, az a nap, amikor be kell bizonyítanunk szolidaritásunkat, fel kell mutatnunk közösségünk erejét” – mondta Winkler Gyula, utalva a szombaton elfogadott MIÉRT a szórványban – Fókusz december 11. című dokumentumra.
Vajdahunyad másodszor adott otthont a MIÉRT szórványkonferenciájának, a résztvevők szombaton délelőtt fiatal listavezető jelöltekkel, Apjok Norberttel, Balázs Botonddal és Széll Lőrinczzel beszélgettek, moderált Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke és Kofity Zoltán, a HUMMIT elnöke, az esemény házigazdája.

Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája

Categories: Aktuális, Főoldal-5