Kitárta a kampánykaput az aradi RMDSZ

Kitárta a kampánykaput az aradi RMDSZ

Ma délután a Jelen Ház nagytermében tartotta kampány nyitóját az RMDSZ Arad Megyei Szervezete. Az országos vezetőség részéről jelen volt Kovács Péter ügyvezető elnök.
Házigazdaként Bognár Levente alpolgármester, a városi szervezet elnöke a csapatmunka fontosságát helyezte mondandója fókuszába, hozzátéve, hogy a csapatban “mindenkinek megvan a maga szerepe”. Jelezte, jó törvények kellenek a magyar közösség szolgálatához, ezért is fontos az RMDSZ minél markánsabb jelenléte a parlamentben. “Legyen ismét parlamenti képviselője Aradnak” – zárta beszédét.
Kovács Péter Erdély és Bukarest kapcsolatára hegyezte mondandóját: “26 éve csak az RMDSZ-nek fontos, hogy a helyben megtermelt jövedelem Erdélyben maradjon. Ezt igazolja a plakátok miatt kitört botrány”. Hangsúlyozta, a román pártokkal, politikusokkal ellentétben az RMDSZ nem ígér megvalósíthatatlant, csupán elérhető célokat, többek között az oktatás, a nemzetpolitikai törekvések, a bérezés, stb. terén. “Megengedhetetlen, hogy 16 ezer aradi magyar nem élhet nyelvi jogaival” – mondta, ezért az RMDSZ célja, hogy a küszöböt a jelenlegi 20 százalékról ötezer lakosra vigye le.
Király András oktatási államtitkár, szenátorjelölt aláhúzta, “az aradi magyarság egy helyet követel magának a törvényhozásban”. Úgy véli, “csak hittel lehet megbirkózni a feladatokkal”. Elmondta, a választási kampány a jövőről szól, megszólít minden társadalmi réteget, korosztályt. Ugyanakkor örül, hogy az oktatás prioritás az RMDSZ választási kampányában, ami azért is fontos, mert “az oktatási törvény megbicsaklott a sok rossz végrehajtási utasítás miatt”. Azzal zárta beszédét, hogy “ha esik, ha fúj, havazik, december 11-én el kell menni szavazni”.
A kampányindító beszédek sorát Faragó Péter megyei elnök, képviselőjelölt zárta. “Energiánkat, munkabírásunkat rendre felemésztette a Bukarestben meggyökeresedett fanariotizmus elleni szélmalomharc. De tudtuk, mit vállalunk, tudtuk, hogy akár a legapróbb ügyet is csak tucatnyi kopogtatás után intézhetünk el a magyarságnak” – mondta. A megyei elnök kiemelte, hogy az RMDSZ-nek már nem óhajai, hanem követelései lesznek, olyanok, amelyek az Európai Unió más országaiban természetesek, itt viszont hallani sem akarnak róla a román pártok. “Románia 100 éves születésnapján semmi mást nem kérünk, csak azt, amit annak idején Gyulafehérváron megígértek nekünk”, jelentette ki a képviselőjelölt, de azt is elmondta, hogy Arad megye nem engedheti meg magának, hogy újabb négy esztendőt parlamenti képviselet nélkül vészeljen át.
A kampányindítót a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház két művészének, Éder Enikőnek és Molnos András Csabának a versei, dalai színesítették.

(X)
Vezető fotón: Faragó Péter

1144

Bognár Levente

1145

Kovács Péter

1146

Király András

1147

Éder Enikő

1148

Molnos András Csaba

(Comandat de UDMR. Editat de Asociaţia Qult-Ar. Cod: 13160001)

Categories: Aktuális, Slider