Apró előrelépés: parkolási tilalom színház és Városháza között

Apró előrelépés: parkolási tilalom színház és Városháza között

Kevés olyan történelmi belváros van Európában, amelynek nincs tisztességes sétálóutcája. Arad ilyen. Ám ha minden a Sigma Mobility Engineering kft. által készített tervek szerint halad, négy év múlva változhat a szégyenteljes helyzet, ám az eredmény mégsem az elvárt. A polgármesteri hivatal által megrendelt tanulmány szerint miután elkészül a föld alatti parkoló a Szabadság-tér (A.Iancu) alatt, megtiltják a parkolást a színház és a Városháza között, szélesedik a promenád.
Más kérdés, hogy valójában (legalább) erről a szakaszról ki kellene tiltani az autóforgalmat, átadni a teret a gyalogosoknak, az embereknek, vendéglőknek.
A tanulmány ebből a szempontból nem egyértelmű, egy ilyen sétálóutca kialakítása pedig politikai döntés.
A Szabadság-tér alatti parkolót koncesszióba adná a város, magyarán a beruházó fizetné a költségeket, s aztán a parkolási díjból szedné be a pénzét. És bónuszként a szobor-förmedvény is eltűnne onnan.
Megjegyzendő, hogy amikor például Városnapokon “megnyílik a tér” az említett szakaszon, mekkora örömmel fogadják az aradiak, micsoda embertömeg hömpölyög.
A beruházás 2020-re készülne el, amennyiben találnak céget a parkoló megépítésére.

Fotó: a szobor is eltűnne a Szabadság-térről

Categories: Életstílus, Slider