Hétfőn évadnyitó az Aradi Kamaraszínházban

Hétfőn évadnyitó az Aradi Kamaraszínházban

Március 23-án, hétfőn, 17 és 20 órától láthatják az aradi nézők a 2015-ös évad első előadását az Aradi Kamaraszínházban.

A Szeretik a banánt, elvtársak? a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkciója Sebestyén Aba előadásában, egy egyszerű történet egy nem túl egyszerű életről. Ceaușescu Romániájában járunk, ahol mindenki fél, gyanakszik és éhezik, kivéve a mesélő, Robert. Neki ugyanis megvan mindene, még banánt is ehet, tudniillik az apukája élet és halál ura a városban, ahol Robert felnő. Ám ez a felnövés mégsem egyszerű, hiszen anyukája egész nap sír, a bátyja folyton meg akarja ölni, az egyetlen lány pedig, aki tetszik neki, a rendszer „ellensége”. A rendszereknek azonban az a sorsuk, hogy véget érnek, és újak jönnek helyettük, ahol talán minden könnyebb lesz. Vagy mégsem? Mindenesetre egyetlen fontos dolog nem változik: a banán. Az összes többi igen, ideértve az apát is. A Szeretik a banánt, elvtársak? tulajdonképpen jelentős mértékben róla szól, az apáról, aki minden körülmények között megtalálja a helyét, és minden rendszernek szüksége van rá. Mivel Robert rendkívül naiv és ártatlan, csak lassan érti meg, mi történik körülötte, és azt is csak félig. Nem is értheti meg egészen, hiszen ha megértené, az nagyon fájna.

Sebestyén Aba, aki érett színészetét számos előadásban felvillantotta, ezúttal szinte végtelen érzelmi skálán játszik. Az optimális idején épp csak túlnyúló előadáson rengeteget lehet nevetni. Igaz, ha jobban belegondolunk, hamar torkunkra fagy a nevetés.” (Kovács Dezső, Revizor)

A 17 órai előadásra a délutáni teljes bérletek és a diákbérletek, a 20 órai előadásra az esti teljes bérletek és a meghívók érvényesek.

Jegyrendelés: 0721 26 58 27, akamara.ro@gmail.com

Székely Csaba:
SZERETIK A BANÁNT, ELVTÁRSAK?

előadja: Sebestyén Aba
díszlet-jelmez: Bajkó Blanka-Alíz
rendezőasszisztens: Kovács Emőke

Rendező: Sorin Militaru

Categories: Életstílus, Slider