Egy évtizedet bírta: újabb felújításra szorul a Várhíd

Egy évtizedet bírta: újabb felújításra szorul a Várhíd

Állítólag még nem életveszélyes (ameddig lehet, ennek kimondását úgyis húzzák), de sürgősen teljes felújításra szorul az Aradi Várhoz vezető híd (Decebal), amelyet, mai formájában, 1973-ban építettek. Tíz évvel ezelőtt, 2006-ban zárult a rendszerváltás utáni első, komoly felújítás, ami eddig bírta. A megvalósíthatósági tanulmány szerint – erről július 18-án szavaznak a városi tanácsosok – a javítási-karbantartási munkálatok hiánya, a nagy tengelysúlyú gépkocsik forgalma tette tönkre ilyen rövid idő alatt a Várhidat. Az idő sürget, ellenkező esetben „már nem biztonságos sem a gyalogos, sem a gépkocsiforgalom”. A polgármesteri hivatalban feltehetnék a kérdést: ugyan ki a felelős a rendszeres karbantartások elmulasztásáért?
Az előzetes kalkulusok szerint a munka 9,65 millió lejbe kerül, ezt a város most első körben kénytelen lesz saját költségvetéséből összekaparni, mert kicsi a remény, hogy a kormány is beszáll. A kivitelezésre mindössze nyolc hónap áll rendelkezésre, ami jelzi, mennyire roggyant állapotba süllyedt a létesítmény.
A tanulmány megszavazását majd a kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázat követi. Amúgy szinte biztosra vehető, hogy a város és a megye házi hídépítőjének, a Tehnodomusnak van a legnagyobb esélye a kivitelezés elnyerésére. Attól függetlenül, hogy az általuk az újaradi híd felújításánál, a pécskai vagy a strandhíd megépítésénél alkalmazott technológia minimum múlt századi.

Categories: Aktuális, Slider