Meglepetés: Péró egy vokssal verte Bölönit a rangsorolón

Meglepetés: Péró egy vokssal verte Bölönit a rangsorolón

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének ma délelőtt tartott MKT-jának (Megyei Küldöttek Tanácsa) legizgalmasabb és leginkább érdeklődéssel várt napirendi pontja az előválasztás volt. Mert itt dőlt el, ki, hányadik lesz az RMDSZ megyei tanácsosi listáján.
Faragó Péter, hivatalból, mint megyei elnök a lista élére került, a szavazás a 2-4. helyről döntött, miután csak hárman adták be jelentkezésüket: Bölöni György jelenlegi megyei tanácsos, Lészay Ildikó, az aradi Nőszervezet elnöke és Péró Tamás az aradi RMDSZ ügyvezető elnöke.
Az MKT Faragó Péter politikai beszámolójával kezdődött, a két megyei tanácsos – Bölöni mellett az újabb mandátumra való jelölést nem vállaló Sipos György – beszámolóival folytatódott, majd következett a három jelölt kampánybeszéde.
Az eddigi tanácsosi tevékenysége és ismertsége miatt biztos másodiknak jósolt Bölöni a küldöttek lelki húrjait is megpendítő beszédet mondott, kiemelte eddigi munkáját, hangsúlyt helyezve, mennyire ismeri a megyei tanács intézményrendszerét.
Ennek ellenére egy szavazattal kevesebbet kapott, mint az ügyvezető elnök, s ezzel a lista harmadik helyére szorult.

A sorrend:

Péró Tamás – 39 szavazat
Bölöni György – 38 szavazat
Lészay Ildikó – 15 szavazat

Minden küldött két nevet kellett megjelöljön.
Az érvényes voksok száma: 46

(irházi)

Faragó Péter

Bölöni György

Lészay Ildikó

Categories: Aktuális, Slider