Idén is kezet ráztak [VIDEÓ]

Idén is kezet ráztak [VIDEÓ]

Ma Gyulán volt a XXI. Kézfogások első felvonása. Az aradi küldöttséget a Városházán fogadták, ahol először házigazdaként dr. Görgényi Ernő polgármester, majd Gheorghe Falcă aradi polgármester nyitotta meg a tanácskozást. Mindketten kiemelték, mennyire fontos a két város együttműködése, a további kapcsolatok fejlesztése, a civil szféra bevonása.
Ezt követően Bognár Levente aradi és Alt Norbert gyulai alpolgármester értékelte az idei esztendőt, beszélt a közös projektekről.
A közintézmények, polgármesteri hivatal munkatársaiból, civil szervezetek képviselőiből, építészekből stb. álló küldöttség – a rendezvényre az Aradi Napot kiadó Qult-Ar Egyesület is meghívást kapott – meglátogatta a felújítás alatt álló, jövő tavasszal átadandó Almássy-Wenckheim-Harruckern kastélyt, valamint a szintén újjáépítés alatt álló Erkel Művelődési Központot.
Ezt követően nyílt meg az aradi fotósok kiállítása.
Az idei Kézfogások második fordulójára Aradon kerül sor december 11-12-én.

Bánfi Barnabás kiállítás-megnyitója

Bognár Levente összefoglalja a nap fontosságát

Categories: Aktuális, Slider