Nívós nemzetközi színházi fesztiválon vendégszerepel az Aradi Kamaraszínház

Nívós nemzetközi színházi fesztiválon vendégszerepel az Aradi Kamaraszínház

Az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar a 13 című táncjátékkal szerepel az idei nyár egyik legizgalmasabbnak ígérkező fesztiválján, a Bákóban rendezett Theaterstock-on.
Idén nyáron a moldvai Bákó városa beírja magát a román és a nemzetközi kulturális életbe, ugyanis az augusztus 1. és 16. között kerül megrendezésre a Theaterstock – International Arts Festival nemzetközi színházi fesztivál első kiadása. A 16 napos rendezvény keretében 94 társulat több mint 1600 művésze mintegy 300 óra szórakozást kínál az érdeklődőknek. A nagyszabású rendezvényen fellépnek francia, spanyol, német, olasz, brit, kanadai, magyar, szerb, izraeli, portugál, belga, holland moldáv és román társulatok és művészek, összesen 134 produkciót láthat a közönség 23 különböző helyszínen.
A Theaterstock első kiadása a 2015. év egyik legizgalmasabb kulturális eseményének ígérkezik Romániában, egy igazi multikulturális és összművészeti fesztivál, amely a különböző művészeti ágak széles skáláját vonultatja fel az érdeklődőknek a színháztól, a zenén, táncon, irodalmon keresztül az urban-art sokszínű megjelenítéséig. A fesztivál felvonultatja a legfontosabb romániai színházi produkciókat, a nemzetközi színházi paletta néhány kiemelkedő előadását, utcaszínházi és felolvasó színházi előadásokat, koncerteket, work-shop-okat, konferenciákat, könyvbemutatókat és egy színházi börzét is.
Az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar közös produkcióját, a 13 című élő zenével kísért kortárs táncjátékát augusztus 15-én láthatja a bákói közönség. A táncjáték az Aradon kivégzett tábornokoknak állít emléket. Az előadás arra a ma is aktuális problémára hívja fel a figyelmet, hogy miként éli meg az egyén és a közösség a halál tragédiáját, hogyan tud egyetlen hatalommal bíró személy halálba táncoltatni másokat. A „13” című produkció főbb szerepeit Móricz Bence és Gál Nóra játsszák, koreográfus Farkas Tamás, az előadást Tapasztó Ernő és Farkas Tamás rendezte.
A fesztiválon tíz kategóriában szerepelhetnek produkciók, legyen szó hazai vagy nemzetközi, klasszikus illetve innovatív előadásokról: A Mi Történetünk, Fókusz, Színházak Mozgásban, Street Art Performance, Függetlenek, RythmiCity, Street Colors, Bacovia Konferenciák, Rádiószínház, Színház börze.
“A fesztivál a szabad művészeti formák és megnyilvánulások találkozóhelyévé szeretne válni, olyan fórummá, amely a minőséget részesíti előnyben, függetlenül attól, hol született az illető produkció, olyan pontot szeretnénk létrehozni, ahol találkozhat a kőszínházi forma a függetlenekkel és a magán kezdeményezésekkel, az utcaszínházzal és a zenével. Az idei fesztivál szlogenje “We are one”, egyek vagyunk, mindegy, honnan érkezünk, hol dolgozunk, a szépet szolgáljuk, a lelkeket formáljuk”, nyilatkozta Anca Sigartau, a bákói színház igazgatója, a fesztivál kezdeményezője és igazgatója.
A bákói Theaterstock meghívottai között szerepel a Bukaresti Nemzeti Színház, a Bukaresti Bulandra Színház, A Kolozsvári Nemzeti Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színhaz, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Temesvári Nemzeti Színház, a Temesvári Állami Német Színház, a Bukaresti Zsidó Színház, több mint 50 független színházi előadás és számos nemzetközi produkció: Compagnie Off (FR), Les Commandos Percu (FR), Deabru Beltzak (ES), Concha Jareno, Compagnie Bilbobasso (FR/ES), Theater Tol (BE), Amanitas Fire Theater, DivadloTeatr, V.O.S.A (CZ), Il Posto (I), Antagon Theater Aktion (D), Cie Karnavires (FR), Grotest Maru (D), De factor, Long Vehicle Circus (CZ), Barcelona Gypsy Kletzmer Orchestra (ES), stb.

Categories: Életstílus, Slider