Polgármesteri kontrabasszus: kamerák, belépőkártya, hétvégi koncertek

Polgármesteri kontrabasszus: kamerák, belépőkártya, hétvégi koncertek

Ma Gheorghe Falcă polgármester sajtótájékoztatón üzent vissza a Kultúrpalota lépcsőjén tegnap tüntető szakszervezetis muzsikusoknak: bekamerázzák az épületet, mindenki saját kártyával léphet csak be, a közpénzen vásárolt hangszereket tilos lesz kivinni az épületből, hogy aztán maszekban zenéljenek velük, a közönség igényéihez igazodva rendszeresítik a szombati-vasárnapi koncerteket, mert „nem egy szűk csoport kénye-kedve alapján szabják meg az előadások napjait”.
A polgármesteri lángszórót az igazgató Alin Văcean – akinek kinevezéséhez ő maga ragaszkodott annak idején – sem úszta meg: amennyiben nem változtat modorán és beszédstílusán, akár mehet is a filharmónia éléről.
Ugyanakkor emlékeztette a tüntetőket, hogy a PSD-kormány tiltotta meg az alkalmazotti létszám emelését – pedig a város finanszírozza az intézményt –, így aztán mehetnek tiltakozni a prefektúra vagy a pénzügyi igazgatóság elé is.

Categories: Aktuális, Slider