A repterek szövetsége által most közölt rangsorban az aradi légikikötő a 11. helyet foglalja el. Tavaly a reptéren 28 000 utas fordult meg, miközben egy évvel korábban a forgalom még elérte a 40 ezret, persze még ez is kevés volt az önfenntartáshoz, a tulajdonos megyei tanács kénytelen minden évben jelentős összegekkel kibélelni az üzemeltető céget. Némi reményre adhat okot, hogy épül az új utasterminál, amelyik megfelel az előírásoknak, s akkor talán sikerül még néhány járatot landoltatni Aradon. Egyelőre csak a WizzAir Milánó-Bergamo járata száll le heti két alkalommal. Az új utasterminált a meglévő, kihasználatlan Cargo Terminalból vágják le, a munkálatokkal még idén végeznie kell a kivitelezést elnyerő cégnek.
(Fotó: Aradi Nap)