Csikysek Brüsszelben

Csikysek Brüsszelben

„Bennünket Európában erdélyi magyar identitásunk határoz meg, munkám során ennek az egyediségnek az európai megismertetését tűztem ki célul. Az RMDSZ szórvány cselekvési tervének egyik eleme, az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program az épített örökség megismerését és továbbörökítését célozza. Örömömre szolgál, hogy az Európai Parlament brüsszeli székhelyén olyan diákokat és tanárokat láthatok vendégül, akik a programban dolgoztak és nyertesei az iskolák vetélkedőjének” – mondta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő Brüsszelben, ahol az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjainak és tanárainak egy csoportját fogadta. „Célunk Európában képviselni érdekeinket, megismertetni szülőföldünket, beszélni Brüsszelben arról, hogy Romániában erős magyar nemzeti közösség él. Ennek eszköze kultúránk, hagyományaink, értékeink bemutatása” – hangsúlyozta az RMDSZ európai parlamenti képviselője. Winkler Gyula kezdeményezésére a Téglás Gábor Elméleti Líceumban tavaly első alkalommal szerveztek vetélkedőt, az idén tanáraik vezetésével az aradi iskolások is nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a programba. „Ti vagytok az erdélyi fiatal generáció tagjai, akik fontosnak érzik megismerni és megismertetni másokkal a szülőföldet, annak páratlanul gazdag épített örökségét. Már csak egy lépés választ el titeket attól, hogy megszeressétek erdélyi örökségünket és felnőttkorban pedig cselekvően tegyetek érte, megőrizzétek és átörökítsétek a következő nemzedéknek” – fogalmazott Winkler Gyula. Tavaly, az RMDSZ által meghirdetett Kós Károly-Bethlen Gábor emlékév szellemében, Marosillyén, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szülőházában április 22-én megalakult az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózata. Az alakuló ülésén kilenc megye képviseltette magát: Krassó-Szörény, Szeben, Maros, Hargita, Fehér, Szilágy, Brassó, Temes és Hunyad.

Categories: Életstílus