Kelemen Hunor szövetségi elnök kedd este ismét leszögezte, hogy az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban a Szociáldemokrata Párt (PSD) oldalán, olvasható az Agerpres hírében.
A Digi24-nek nyilatkozó politikustól azt kérdezték, hogy számol-e egy PSD köré épülő kisebbségi kormány lehetőségével, amelynek az RMDSZ is tagja. ‘Nincs ilyen lehetőség. Nem lehet. Nem akarjuk, nem lehet’ – válaszolta Kelemen, hozzátéve, hogy ezt már a múlt héten is világossá tette, és most is ugyanígy látja.
Elmondta azt is, hogy a PSD részéről senki sem kereste meg ebben az ügyben. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ része annak a volt koalíciónak, amelynek a kormányát a PSD és az AUR buktatta meg, ezért logikátlannak tartaná, hogy az RMDSZ most az AUR oldalára kerüljön. Hangsúlyozta, hogy számára nem is annyira a PSD jelenti a fő problémát, hanem az AUR, amelyet az RMDSZ nem tud elfogadni partnerként. ‘Az AUR számunkra vörös vonal. Egy ilyen konstrukció pedig azt jelentené, hogy a kormány az AUR-tól függne. Ezt nem tudom elfogadni’ – jelentette ki.
Kelemen szerint a PSD már bizonyította, hogy az AUR-ral együtt képes parlamenti többséget összehozni, amikor 281 szavazattal megbuktatták a Bolojan-kormányt, és jelenleg egy új többség csak az AUR bevonásával állhatna össze. Kijelentette: az államfő helyesen jár el, amikor elutasít egy olyan parlamenti többséget, amely mögött az AUR áll.
Az RMDSZ elnöke ugyanakkor elképzelhetőnek tart egy kisebbségi kormányt, de csak ‘átlátható és elfogadható’ parlamenti támogatással. Ha pedig más megoldás nincs, a jelenlegi kisebbségi kormány is folytathatná a munkáját, feltéve, hogy a PSD megszavazza a működéséhez szükséges döntéseket legalább jövő tavaszig, a helyreállítási terv céljainak teljesítése és az uniós források lehívása érdekében – magyarázta.
Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Ilie Bolojan már nem lehetne egy ilyen kisebbségi kormány vezetője, mert a PSD nem támogatná ugyanazt a miniszterelnököt, akit néhány héttel korábban leváltott. Másfelől szerinte a szociáldemokraták sem szabhatják meg a PNL-nek, hogy ki legyen a miniszterelnök-jelöltjük. ‘Mindkét félnek újra kell gondolnia, rugalmasabbá kell tennie álláspontját’ – fogalmazott a politikus.
Kelemen szerint a legjobb megoldás az lenne, ha egy első sikertelen kormányalakítási kísérlet után a pártok a második tárgyalási fordulóban már engednének az álláspontjukból, és olyan miniszterelnök-jelöltet találnának, aki képes maga mögé állítani a PNL, az USR, a PSD, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciójának támogatását. Úgy vélekedett, hogy ezeknek a pártoknak nem feltétlenül kell 2028-ig együtt kormányozniuk: elegendő lehet egy átmeneti megoldás jövő tavaszig, a költségvetés elfogadásáig és a fontos beruházások, illetve projektek sínre tételéig.
Fotó: Facebook
