Földgáz: többszintű ársapka

Földgáz: többszintű ársapka

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, akit az Agerpres idézett.

A tárcavezető elmondta, hogy az új árstabilizáló mechanizmus részleteit a vonatkozó jogszabályok jövő heti módosítása után ismertetik. Lényege, hogy a termelőtől a végső fogyasztóig a teljes ellátási láncon eltérő mértékben korlátozzák a földgáz árát. Vagyis meghatározzák azt a maximális árat, amennyiért a termelő eladhatja a gázt, és korlátozzák a köztes szereplők (szállítók, elosztók, szolgáltatók) tarifáit is. A piaci szereplők számára így létrejön egy-egy ársáv, amelyen belül versenyezhetnek. Ez szerinte garantálja, hogy a végső ár nem haladja meg a jelenlegi szintet.

Az új mechanizmusnak szerinte az az egyik nagy előnye, hogy lehetővé teszi a versenyt, így akár csökkenhetnek is az árak, annál is inkább, mert a piacon már most egyértelműen megfigyelhető egy ármérséklődési tendencia.

Ivan elmondta, hogy a technikai egyeztetések a jövő héten folytatódnak, és várhatóan a hét végéig elkészül az a jogszabálycsomag, amelyik lehetővé teszi a mechanizmus bevezetését.

Categories: Gazdaság, Slider

Write a Comment

<

Nem vagyok robot : *