Hulladékgazdálkodás: a bizonytalanság a legbiztosabb

Hulladékgazdálkodás: a bizonytalanság a legbiztosabb

Polgármesterek ritkán szoktak sorban állni, ma azonban a megyei tanács gondoskodott róla, hogy felélesszék magukban a ritka élményt. Történt, hogy a díszterembe összetrombitált, közel kéttucatnyi polgármester, a vezetőség alibi szövegeinek meghallgatását követően kénytelen volt egy kis asztal előtt sorban állni, hogy aláírhassa, lepecsételhesse a hulladékgazdálkodási keretszerződést. Pedig egy barátságosabb szervezéssel, akár egyenként is elláthatták volna kézjegyükkel az okmányt.
Amelyet egyelőre a megyei tanács kötött két szolgáltatóval, az Aradi Napnak nyilatkozó néhány polgármester viszont elmondta, fogalmuk sincs, mi lesz ebből, mikor áll talpra az egységes megyei hulladékgazdálkodási program. “Nálunk, ideiglenesen a nagyváradi RER szállítja el a szemetet, majd kiderül mikor, milyen céggel köthetünk végleges szerződést” – mondta az Aradi Napnak Erdős Bálint nagyszintyei polgármester.

Sorban álltak

Vezető fotó: Erdős Bálint aláír

Categories: Aktuális, Slider