Anyák-napi nótagála Pécskán

Anyák-napi nótagála Pécskán

Regionálisan ismert eseménnyé nőtte ki magát a szombaton második alkalommal megrendezett pécskai anyák-napi magyar nótagála, hiszen a nagy számú pécskai néző és az Arad megye magyarlakta településeiről érkezettek mellett újszentesi és resicabányai nótakedvelők is jelen voltak, nem beszélve a magyarországi vendégekről.
A tavalyi színvonal hatására olyannyira megnőtt az érdeklődés a gála iránt, hogy a szervezőknek pótszékeket kellett betenniük minden szabad helyre.
Az idei kiadást már a nemrégiben alakult Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület szervezte, annak elnöke, Balta-Tajcs Tünde, az est egyik főszervezője köszöntött minden jelenlévőt, majd üdvözölte az önkormányzat képviselőit, a kisiratosi, nagyiratosi, battonyai, záhonyi előljárókat, az ukrajnai Csap küldöttségét, a pécskai magyar egyházak, a helybeli és környékbeli civil szervezetek képviselőit.
Ezt követően felkérte Antal Péter polgármestert, hogy nyissa meg az ünnepi műsort. A városvezető köszöntött minden édesanyát, nagyanyát, dédanyát, majd felköszöntötte a születésnapját ünneplő Szép Olgát, illetve oklevelet nyújtott át a tavasszal aranylakodalmát ünneplő id. Lénárt Istvánnak és Rozáliának.
A nagyszabású program keretében Dócs Péter, Kalina Enikő, Szabó Sándor, Kádár Zsuzsa, Fejős Jenő, Tarnai Kiss László, Madarász Katalin, Fekete Zoltán, Szabó Lajos és Farkas Rozika szórakoztatta ismert nótákkal a több mint 300 nézőt.
Bár első alkalommal léptek színpadra ebben a felállásban, az Aranykalász néptánccsoport táncosainak mozgásán látható volt az évekre visszanyúló tapasztalat, előadásukat a közönség vastapssal jutalmazta.
Annak ellenére, hogy a műsor a tervezettnél hosszabbra nyúlt, a nézők kitartottak, és a fináléban közösen énekeltek a színpadon felvonuló valamennyi művésszel.
Az eseményt rögzítette a Temesvári Rádió csapata is, a felvételből a közeljövőben lehet majd hallani a magyar nyelvű műsorokban.

Sinka Pál

Categories: Életstílus, Slider