Aktuális

Back to homepage
Aktuális Főoldal-5

Olvasótalálkozó Dragomán Györggyel

Különleges irodalmi eseményre várják az érdeklődőket június 6-án 18 órától a Ioan Slavici Színház stúdió termébe. Dragomán György mutatkozik be, a fiatal kortárs magyar írók egyik legjelentősebb képviselője. Dragomán György

Aktuális Slider

Végre kiírták a közbeszerzést a Pécska-Arad autópályára

A Ponta-kormánynak közel egy évre volt szüksége, hogy a Pécska-Arad autópálya-szakasz kivitelezését annak idején elnyerő osztrák Alpine Bau tavaly júliusi csődje után végre kiírja a közbeszerzési pályázatot a befejezésre. Miközben

Aktuális Slider

Horváth Leventét államtitkárrá nevezték ki

Horváth Leventét a Munkaügyi Minisztérium államtitkárává nevezték ki. Korábban, a Boc- és Tăriceanu-kormány idején Arad alprefektusa volt, mostani kinevezéséig pedig a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal (AJOFM) aligazgatója.

Aktuális Főoldal-5

Teherautó ütközött vonattal Nadabnál

Ma reggel 8.00 óra körül Nadabnál egy TIR teherautó nem állt meg a vasúti átkelést jelző Szent András keresztnél, és az Arad-Nagyvárad között közlekedő személyvonat belerohant. Az 58 esztendős sofőrt

Aktuális Főoldal-5

Huszonöt iskolabuszt kért Arad megye

A fejlesztési minisztérium körlevélben kérdezte a megyéktől, hány iskolabuszra lenne még szükség. Nicolae Ioţcu megyei elnök ma bejelentette, hogy Arad 25 darabot igényelt, s ezek java része a hegyvidéki apró

Aktuális Főoldal-5

Megölte vadásztársát

Tegnap, szombaton este Lippa környékén, rókavadászat közben halálosan megsebesítette 51 éves, Temes megyei vadászkollégáját egy 58 esztendős férfi, akit 24 órás előzetes letartóztatásba helyeztek. A rendőrség első vizsgálatai szerint az

Aktuális Főoldal-5

Újabb tragédia Odvasnál: ketten meghaltak

Ma délután 16.00 óra előtt ismét tragikus baleset történt a 7-es főúton, Odvas Arad felőli kijáratánál: egy személygépkocsi, eddig ismeretlen okokból áttért a menetiránnyal szembeni sávra, és frontálisan ütközött a

Aktuális

Harmadik nekifutásra a Recons megkapta a strandot

A városi tanács mai ülésének hangulatán látszott, hogy vége az EP-választási kampánynak, mert az ellenzékben lévő PSD már nem akadékoskodott, és a testület egyetlen tartózkodással megszavazta, hogy a strand kerüljön

Aktuális

Műemlékké nyilvánították a Szabadság-szobrot

A Műemlékek Országos Bizottsága műemlékké nyilvánította a 2004. április 25-én újraállított Szabadság-szobrot és a körülötte lévő Román-Magyar Megbékélési Parkot. Az RMDSZ évek óta lobbizik ennek eléréséért, s most sikerült végre

Aktuális

Falcă nem cseréli le Bognárt

Annak ellenére, hogy a PDL fúzióra készül a liberálisokkal (PNL), és ez megváltoztatja az erőviszonyokat az aradi tanácsban is, ma Gheorghe Falcă polgármester bejelentette, szóba sem jöhet, hogy lecseréli Bognár