Aradi Kamaraszínház: vígjáték és musical

Aradi Kamaraszínház: vígjáték és musical

Október 26-án és 27-én újra várja a közönséget az Aradi Kamaraszínház. A kamaraszínházi évad egy saját koprodukcióval, az Ártalmatlan tolvajok című komédiával folytatódik, a nagyszínházban pedig a Valahol Európában című népszerű magyar musicalt mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház.

Október 26-án, hétfőn 19 órakor a Bábszínház termében az Ártalmatlan tolvajok című komédiát láthatják a nézők Sandu Grecu, a Kisinyovi Satiricus Nemzeti Színház igazgatójának rendezésében. Az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház közös előadásában egy kisember látszólag jelentéktelen törvényszegéseken keresztül kerül szembe a hatalommal. A darabban a nevetés mögött társadalomkritika húzódik meg, amely a rendőrség, az igazságszolgáltatás, a politikai rendszer és a fogyasztói társadalom működését teszi nevetségessé és egyben leleplezővé. Az előadás egyszerre szórakoztat és provokál, miközben rákérdez arra, hogy mit nevezünk bűnnek, és ki jogosult annak meghatározására. A félreértések, hazugságok és gyors helyzetváltások sorozatában a szereplők egyre abszurdabb megoldásokhoz folyamodnak.

Az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház koprodukciójának létrejöttét támogatta a magyarországi Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőn keresztül. Az Ártalmatlan tolvajok című komédiát korábban négy Arad megyei településen – Kisiratoson, Zimándközön, Zimándújfaluban, Fazekasvarsándon – láthatta a közönség a Kulturális Karaván programsorozat keretében.

Október 27-én, kedden 19 órakor a Békéscsabai Jókai Színház Valahol Európában című egészen friss, nemrég bemutatott produkciója érkezik Aradra. A második világháború utolsó napjaiban otthonukat vesztett gyerekek különös közösséget alkotva járják az országukat. A színpadon egyszerre megrendítő és felemelő történet bontakozik ki arról, hogyan válhatnak idegenekből egymásért felelősséget vállaló emberekké. A Pányik Tamás rendezte musical otthonkeresésről, barátságról, összetartozásról és az újrakezdés reményéről mesél Dés László sodró, mára klasszikussá vált dalaival, amelyek minden idők egyik legnépszerűbb magyar musicaljévé tették a művet.

A Valahol Európában igazi családi musical: közös színházi élmény gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, amely arra emlékeztet, hogy a romok között is lehet újrakezdeni, és a remény néha éppen ott születik meg, ahol a legkevésbé várnánk.

Jegyinformáció:

Az október 26-i előadásra a kamaraszínházi, az október 27-i előadásra a nagyszínházi bérletek érvényesek, valamint jegyek válthatók a nagyszínház pénztárában és online az eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: keddtől péntekig 12-14 óra között. Foglalás és további információ kérése a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.

Tisztelettel kérjük azon bérleteseinket, akik nem tudnak eljönni az október 27-i Valahol Európában című előadásra, jelezzék az Aradi Kamaraszínház felé a következő elérhetőségek egyikén: akamara.ro@gmail.com, 0742-598955, hogy ezzel lehetőséget biztosítsunk további nézőink számára a felszabaduló helyek elfoglalására.

(Az Aradi Kamaraszínház sajtóközleménye)

Ártalmatlan tolvajok
Categories: Életstílus, Slider

Write a Comment

<

Nem vagyok robot : *