“Ebben az esztendőben uniós forrásokból két, egyenként 93 személyes (37 ülőhelyes) elektromos buszt vásárolunk, amelyek feltöltésenként több mint 300 kilométeres hatótávolsággal rendelkeznek, ugyanakkor akadálymentesítettek a fogyatékkal élők számára.
Ezzel újraindítjuk a helyi tömegközlekedést a városban, valamint az összeköttetést Tornyával és Szederháttal, hogy biztonságos és környezetbarát alternatívát kínáljunk a polgároknak.
A „Modern és ökológiai tömegközlekedés Pécska európai városának, Arad megye” című projekt a 2021–2027-es Nyugat-Romániai Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR Vest) keretében valósul meg, és a jövő év elején zárul.
A két elektromos busz mellett a projekt keretében felújítjuk a buszmegállókat, napelemekkel szereljük fel őket, megvilágított gyalogátkelőhelyeket alakítunk ki” – közölte a hírt Antal Péter polgármester a közösségi oldalán.


