Kortalan vásári komédia, élő bábjáték a szentesi és a békéscsabai színpadon

Kortalan vásári komédia, élő bábjáték a szentesi és a békéscsabai színpadon

Január 26-án Szentesen a Tóth József Színház és Vigadóban viszi színre Nyikolaj Vasziljevics Gogol A revizor című drámáját a Békéscsabai Jókai Színház. Ez lesz a későbbi békéscsabai premier előbemutatója. Az előadást a Jászai Mari-díjas Pataki András rendezi, a főbb szerepeket Mészáros Mihály, Kovács Edit, Bartus Gyula és Szabó Lajos alakítja.

Seregi Zoltán színházigazgató örömét fejezte ki, hogy ez az egyetlen rendezés, amelyet Pataki András nem mondott vissza azt követően, hogy művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkárrá nevezték ki a Kulturális és Innovációs Minisztériumban.

Pataki András szerint Gogol műve egy fantasztikus komédia, amely benne van a világirodalom TOP 10-ében. Ő maga negyedszer álmodja különböző színházak színpadaira a darabot. A rendezői elképzelés szerint az előadás olyan mint „egy élő bábjáték”. Nem a lélektani realizmus rendszere mentén épül fel, hanem a vásári komédia szisztémájából indul ki. Pataki András nem akar az adott korra koncentrálni, mert a darab kortalan. „Kicsit jelen idejűvé válik minden”, de nem aktualizálja az előadást direkt a mára, „mert aktuális magától is” – fogalmazott a díszlettervezői feladatokat is ellátó rendező. „Az a cél, hogy az adott kérdéseket, problémákat, felvetéseket, pillanatokat tudjuk virtuóz módon megragadni, színesen bemutatni”. A szereplőkről szólva azt mondta, archetipikus figurák jelennek meg a történetben. A főhős nem igazi főhős, „valójában egy senki, de ebben a közegben el tudja játszani azt, aki soha nem volt és nem is lehet”. Akit mellékszereplőnek gondolunk, kihagyhatatlan figura – mondta.

A műben Hlesztakov, a könnyelmű, de üres zsebű fiatalember csaknem két hete vesztegel már a meg nem nevezett orosz kisváros szállodájában, pénz és kapcsolatok nélkül, amikor a polgármester bejelenti, hogy Pétervárról revizor érkezik. … A városka léha elöljárói ki másban látnák a revizort, mint Hlesztakovban? Pénzzel tömik, hízelegnek neki, hiszen félnek, hogy kiderül, mindegyikük zsaroló vagy zsarolható. A fiú nehezen érti meg, milyen szerepet szánnak neki, utána azonban minden lelkiismeret-furdalás nélkül fosztja ki őket.

A darab zenéjét Varga Gábor jazzmuzsikus szerezte és élőben játssza majd a színpadon, egy mobil, tologatható zongorán. Szélyes Andrea jelmeztervező elárulta, mivel az előadás nem kötődik korhoz, így a ruhák sem. Civil jellegű jelmezek, kis korabeli beütéssel. A szereplők arca festett, ami a commedia dell’arte eszközrendszerére utal – jegyezte meg.

A darab az előbemutatót követően felújító próbák után, várhatóan március 31-én – az energiaválság miatt elrendelt három hónapos kényszerszünet után – debütál a békési megyeszékhelyen.

(A Békéscsabai Jókai Színház sajtóközleménye)

Categories: Életstílus, Főoldal-5

Write a Comment

<

Nem vagyok robot : *