Ennyi, Ukrajnából menekült gyermek tanul Arad megyében

Ennyi, Ukrajnából menekült gyermek tanul Arad megyében

Közel 200 gyermek, akiknek szülei Ukrajnából menekültek jár óvodába, iskolába Arad megyében, erről Marius Göndör főtanfelügyelő tájékoztatott.

Az Agerpres híre szerint számuk magasabb, mint a nyári vakáció megkezdésekor, és állandóan változik, mivel sok szülő tovább utazik Nyugat-Európába, vagy újabb menekültek érkeznek a szomszédos országból. Legtöbben a megyeszékhelyen járnak iskolába, óvodába, és általában olyan gyermekek, akiknek a szüleit az Ukrajnában is leányvállalatot üzemeltető multinacionális cégek munkaügyben helyezték át az itteni üzemükbe. Sokan csak “behallgatnak” az órákba, de 120 gyereket, kilenc csoportra osztva román nyelvre oktatnak, hogy aztán véglegesen beiratkozhassanak.

A tanfelügyelőség 60 laptopot is kiosztott azoknak, akik az ukrajnai távoktatást választották.

Arad mellett Borosjenőben és Nadabon látogatnak oktatási intézményeket ukrán gyerekek.

Categories: Aktuális, Slider