Blue Air: dühösek az utazási irodák

Blue Air: dühösek az utazási irodák

A Blue Air jelenlegi helyzete “egy előre bejelentett csőd krónikája”, a vétkesek elsősorban a cég részvényesei, akik “fütyültek az utasokra” – mondta az Agerpresnek adott interjúban az Utazási Irodák Országos Szövetségének (ANAT) alelnöke.

Alin Burcea adatai szerint mintegy 3 millió euróra rúg az utazázszervezők vesztesége, akik a légitársaság járatainak törlése miatt kénytelenek voltak további jegyeket vásárolni a turisták hazaszállítására.

Az ANAT alelnöke elmondta, az ilyen helyzetek elkerüléséért a légitársaságok járatonként 0,5 eurós összegből létrehozhatnának egy utasgarancia-alapot, hogy az utasok ilyen helyzetekben kártérítést kapjanak. Szerinte ugyanilyen típusú garanciaalapot kellene létrehozniuk az utazási irodáknak is, hogy a turisták az összes pénzüket visszakapják valamelyik piaci szereplő csődje esetén.

Burcea kifejtetett azt is: kívánatosnak tartaná, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vagy a miniszterelnök ellenőrző testülete vizsgálódjon a Blue Air által törölt járatok ügyében. Hozzátette, az ANAT módosítana az utazási csomagok értékesítését szabályozó 2018/2-es kormányrendeleten, mert szerinte nem normális az, hogy a turisztikai ügynökségek megszenvedjék valamely légitársaság csődjét.

A Blue Air szeptember 6-án jelentette be, hogy 12-éig felfüggeszti a romániai repterekről induló valamennyi járatát. A döntést azzal indokolták, hogy nem tudják fedezni a járatok napi működtetésével járó költségeket, mivel a környezetvédelmi minisztérium zárolta a légitársaság számláit.

A kormány 5 millió lejt utalt ki a tartalékalapból a Blue Air járatainak törlése miatt külföldi reptereken rekedt romániai utasok hazaszállítására.

Bár a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) utóbb közölte, hogy felfüggeszti a vállalat számláinak zárolását, és 12 hónapos ütemtervet szab meg a tartozása kifizetésére, a légitársaság pénteken bejelentette, hogy csak október 10-étől indítja újra járatait, mert jelenleg üzemanyagra sincs pénzük.

De máris borítékolható, hogy a BlueAir október 10-től sem fog repülni, hisz képtelen béreket fizetni, az alkalamzottak pedig menekülnek. Szerencséjük, hogy egész Európában hiány van pilótákból, légikísérőkből, műszakiakból.

Fotó: https://www.facebook.com/FlyBlueAir

Categories: Gazdaság, Slider