Drakula horror-rockopera Békéscsabán

Drakula horror-rockopera Békéscsabán

Drakula-fantázia címmel horror-rockopera ősbemutatójára készül a Jókai Színház. A történetet Seregi Zoltán igazgató rendezésében viszi színpadra a békéscsabai teátrum. Az ősbemutató még az előző évad zárása lett volna, de a koronavírus-járvány miatti csúszás következtében az új évad elejére került.

Számos könyv, film és képregény szól Drakuláról, aki egyszerre XV. századi történelmi alak és a fantasy-irodalom titokzatos, borzongató hőse. A Drakula-fantázia című darabban mint horror-rockopera főszereplő jelenik meg. Ez egy kitalált történet, az esemény a magyar-román együttélés konfliktusaira helyezi a hangsúlyt, rámutatva olyan korábbi vallási, ideológiai küzdelmekre és eseményekre, amelyek megágyaztak a történelmi Magyarország szétdarabolásának” – mondta el Seregi Zoltán.

A Drakula-fantázia – Seregi Zoltán ötletéből – egy korábbi rockopera-pályázatra készült volna, történetét Zalán Tibor dramaturg fogalmazta színpadra, a versbetéteket Bella István költő írta. Ám Bella István Kossuth-díjas költő és Horváth Károly zeneszerző halálával a munka abbamaradt. Seregi Zoltán a nemzeti összetartozásnak szentelt előző évadra elővette a félig kész darabot, és Zalán Tibor dramaturggal, valamint Szűcs István zeneszerzővel, a Kormorán együttes billentyűsével, a korábbi verseket megtartva és újakkal kiegészítve, teljesen új zenével elkészítették a teljes művet.

A mű zeneszerzője Szűts István, a Kormorán együttes billentyűse egy éve foglalkozik a darab zenei világával.

„Népzenei motívumokat dolgoztam fel, és a zenében is elkülönítem a román és a magyar szereplőket. Figyelembe vettem a pozitív karaktereket is, akiknek kellemesebb, lágyabb csengésű dallamokat, illetve a negatív szereplőket, akiknek disszonáns, komor, rockos akkordokat szántam”  – fogalmazott Szűts István. 

A darab főszerepére – kettős szereposztásban – Kocsis Dénest, és Török-Ujhelyi Tamást hívta meg a teátrum. Mellettük Csonka Dórát, Bartus Gyulát, Katkó Ferencet, Lénárt Lászlót és Tege Antalt láthatja majd a közönség, valamint közreműködnek  a Viharsarok Táncszínház művészei és a Színitanház növendékei is.

A Békéscsabai Jókai Színház sajtóközleménye

Categories: Környékünk, Slider