Országosan egyetlen szabad intenzív terápiás ágy sem áll jelenleg rendelkezésre Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el különböző kórházakban – tájékoztatott vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az egészségügyi minisztérium adatai szerint vasárnap 1705 intenzív terápiás ágy volt elkülönítve koronavírus betegek számára. Országosan rendelkezésre áll emellett 153 tartalék intenzív terápiás ágy a Covid-19-betegek számára, ebből a tartalékból pótolják a kórházak szükségleteit.
Országosan jelenleg összesen 1846 intenzív terápiás ágyat foglalnak el koronavírussal fertőzött páciensek.
A GCS emlékeztet, hogy folyamatosan dolgoznak az intenzív terápiás ágyak és az intenzív osztályra kerülő betegeket ellátó szakszemélyzet számának növelésén. Elsősorban az olyan személyeknek szánt ágyak számát igyekeznek növelni, akik alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződnek, mivel esetükben a társbetegség magas kockázati tényezőt jelent, állapotuk könnyebben válságosra fordulhat.
Fotó: illusztráció