Újabb elismerés az Aradi Kamaraszínháznak

Újabb elismerés az Aradi Kamaraszínháznak

A Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című koprodukciója lett a legjobb előadás a 12. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozón (SLOSZT). A fesztivált október 5-9 között tartották a Vas megyei Celldömölkön.

Az aradi és a szegedi társulat Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadása elnyerte a legjobb előadás díját a 12. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozón. A fesztiválra olyan társulatok előadásait válogatták be, amelyek a közösségi gondolkodás, a társadalmi problémákra való érzékenység, a nyitottság és az elfogadás értékei mentén működnek. Öt nap alatt 6 helyszínen 14 csapat 17 produkcióját láthatta a közönség. A progresszív szemléletű produkciók mellett koncert-színház, színházi nevelési program, monodráma, valamint diákoknak és gyermekeknek szóló előadások is szerepeltek a seregszemle sokszínű versenyprogramjában. A Soltis Lajos nevével fémjelzett fődíjat idén a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója érdemelte ki.

Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című színdarabját Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetője állította színpadra a Déryné program keretében. Idén júniusban díjakkal jutalmazták az előadást a 27. Nagybányai ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Tapasztó Ernő a legjobb rendezés díját vette át, Gerner Csaba színművész pedig az előadásban nyújtott alakításáért megnyerte a legjobb férfi alakítás díját. Szintén júniusban az előadás két díjat szerzett a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválján. A szakmai zsűri a legjobb női mellékszereplő díját Éder Enikőnek ítélte oda, Gerner Csaba pedig a legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el.

Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház előadása bekerült a 31. Országos Színházi Fesztivál programjába is. A legrangosabb romániai színházi szemle november 6-14 között zajlik, online felületen, és az előző évadban született legfontosabb hazai produkciókat vonultatja fel.

Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak

Szereplők: Varga Bálint, Kancsár Orsolya, Éder Enikő, Kálmán Zsófia, Gerner Csaba, Balog József, Gulyás Hermann Sándor

Díszlet: Szvatek Péter

Jelmez: Varsányi Anna

Rendezőasszisztens: Hadas-Gábor Zsófia

Rendező: Tapasztó Ernő

(Az Aradi Kamaraszínház sajtóközleménye)

Categories: Életstílus, Slider

Write a Comment

<

Nem vagyok robot : *