Egy világhírű magyar vígjáték Aradon

Egy világhírű magyar vígjáték Aradon

Szeptember 8-án, szerdán, 19 órakor Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátéka várja az aradi közönséget a bábszínház termében. A nézők a Szegedi Pinceszínház előadásában és Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti igazgatójának rendezésében láthatják a közismert magyar drámaíró fergeteges komédiáját.

Molnár Ferencet a huszadik század elejének egyik legsikeresebb drámaírójaként tartja számon a színháztörténet. Darabjait rendszeresen játsszák ma is szerte a világon. Sikerének titka a remek történetek, a pergő párbeszédek és a sok-sok poén. Erre számíthatnak a nézők a Játék a kastélyban című előadásban is, amelyet a Szegedi Pinceszínház társulata hoz el Aradra Tapasztó Ernő rendezésében. A produkció bekerült a Déryné Programba, így nagy sikerrel játszották már szerte Magyarországon.

A Játék a kastélyban egyetlen, véletlenül kihallgatott párbeszéd mesterien kigondolt megmagyarázására épül. Három magyar színpadi szerző Olaszországban tölti szabadságát. Turai és Gál színműírók új felfedezettje és pártfogoltja a fiatal zeneszerző Ádám Albert, aki operettprimadonna mennyasszonyával, Annie-vel fog találkozni az előkelő tengerparti kastélyban. Az érkezésük időpontjáról azonban nem értesítik előre Annie-t, s ebből adódnak a bonyodalmak. A három férfi ugyanis fültanúja lesz Annie és korábbi hódolója, Almády félreérthetetlenül bensőséges beszélgetésének. A helyzet egyértelmű, Annie hűtlensége bizonyítást nyert. Ádám vigasztalhatatlan, Turai azonban elhatározza, megóvja a fiút ettől a csalódástól. Annie boldogan csatlakozik a tervhez, s az egyébként nős Almádyt sem kell különösen noszogatni, hogy a botrányok elkerülése végett kövesse Turai utasításait. A színműíró néhány óra alatt egy színdarabot ír, melyhez felhasználja a valóságban elhangzott párbeszédet is. A darabot persze Annie-nek és Almádynak kell előadni. A fiatalok kibékülnek, mert a főpróbán „bebizonyosodik”, hogy az ominózus párbeszéd szerzője nem az élet, hanem egy ismeretlen francia író.

Az előadásra jegyek 10 (teljes ár) és 5 (diák, nyugdíjas) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, előadás előtt egy órával a helyszínen, illetve online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden 10-14 és 17-19, szerdán, csütörtökön, pénteken 10-16, szombaton, vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (komédia két részben)

Szereplők: Annie – Kancsár Orsolya, Almády – Balog József, Ádám Albert – Nagyhegyesi Zoltán, Gál – Gulyás Hermann Sándor, Lakáj – Varga Bálint, Titkár – Gargya Balázs, Turai Sándor – Kovács Róbert

Rendező: Tapasztó Ernő

Rendezőasszisztens: Hadas-Gábor Zsófia

Díszlet: Szvatek Péter

Fény/hang: Balog Arnold 

(Az Aradi Kamaraszínház sajtóközleménye)

Categories: Életstílus, Slider