Elstartolt a III. Szórvány Kulturális Karaván

Elstartolt a III. Szórvány Kulturális Karaván

Útnak indult az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánja, hogy eljuttassa előadásait a szórványvidéken élő magyar közösségekhez. Június 12-ig a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház két legújabb koprodukcióját láthatja majd a közönség összesen hét településen Arad, Temes és Hunyad megyékben a Magyar Kormány támogatásával.

Az Arad megyei Kisjenő volt az első állomása az Aradi Kamaraszínház III. Szórvány Kulturális Karavánjának.

Június 7-én délben Kisjenő és Erdőhegy óvodásai és kisiskolásai megtöltötték a helyi kultúrház termét. A gyermekek és pedagógusaik jókedvvel és őszinte örömmel fogadták a Vitéz László és az elátkozott malomcímű élőszereplős vásári bábjátékot, amely Kemény Henrik művei alapján született meg Tapasztó Ernő rendezésében. Éder Enikő alakításában generációk kedvenc népi hőse, Vitéz László kel életre és vág bele az elátkozott malom felszabadításába fergeteges szórakozást biztosítva kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Szép számú közönség fogadta a Kamara-Karaván felnőtt előadását is, Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című színdarabját. Csokonai több mint 220 éves alkotása tele van modernitással és kiaknázásra váró lehetőségekkel. Mindezeket játékosan felszínre hozva, sok zenével, egyfajta abszurd élőszereplős bábjátékként vitte színre a szegedi és az aradi társulat.

A június 8-i temesvári vendégszereplés után június 9-én, szerdán, az Arad megyei Pécskán folytatódik a turné. Június 10-én, csütörtökön pedig Kisiratos lesz a Szórvány Kulturális Karaván házigazdája.

Június 11-én, pénteken, „hazagurul” a Karaván, hiszen az aradiak is találkozhatnak a vándorcsapat művészeivel. 12 órakor a Vitéz László és az elátkozott malom című élőszereplős bábjátékot tekinthetik meg a gyerekek, majd 19 órakor következik Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadás, mindkettő az Aradi Kamaraszínházban (Bábszínház épülete) várja a közönséget. Felhívjuk a nézők figyelmét, hogy a korlátozott számú férőhelyek miatt előzetes regisztráció szükséges az esti előadáson való részvételhez. Helyet igényelni az aradi RMDSZ székházában lehet hétfőtől csütörtökig 9-17 óra között, pénteken 9-13 óra között.

A Vitéz László és az elátkozott malom című élőszereplős vásári bábjáték és Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című színdarabja a Déryné program keretében valósult meg a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciójában.

Az „Aradi Kamaraszínház – Szórvány Kulturális Karaván” program a Magyar Kormány által, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-én keresztül támogatott nagyszabású kulturális projekt keretében valósul meg 2019 óta. A támogatás folytatódik idén is, ezzel biztosítva a mintaprogram folytonosságát, lehetőséget teremtve arra, hogy az Aradi Kamaraszínház ismét házhoz vigye az anyanyelvi kultúrát. Az előadássorozat partnere az RMDSZ Arad Megyei Szervezete.

Kisjenő

(Az Aradi Kamaraszínház sajtóközleménye)

Categories: Életstílus, Slider