Klasszikust idézve ebben a szomorú történetben “minden jó, ha a vége jó”. Csakhogy ebben az esetben hősi halottakról van szó, akiknek nem adatott meg az örök nyugvóhelyhez való jog, amit megannyi nemzetközi megállapodás biztosít a számukra. Az 1944. augusztus-szeptember közötti időszakban zajlott a II. világháborúban a “Tordai csata”, a harcokban a védő német-magyar csapatok az előre nyomuló szovjet- román egységek ellen küzdöttek. A csata végén a több száz halottat Kolozsváron, a Tordai úthoz közel levő Új-zsidó temetőben hantolták el tömegsírba – két német, egy magyar.
Hat évvel ezelőtt a parcell, vagy talán az egész temető új rendeltetést kapott, sor került az elesettek kihantolására, a maradványokat kis koporsókban helyezték el, és jelenleg a mezőpaniti iskola egyik helyiségében várják az örök nyugvóhelyhez való jogukat. A felháborító a packázása a román félnek, mert a magyar fél beleegyezett a Maros megyei Mezőpanit vagy Jobbágytelke felajánlásába, hogy befogadják, helyet biztosítanak az újonnan kialakítandó sírkertnek. Mielőtt a virtuális kacor kinyílna tudni kell, hogy ami történt vagy történik, még legálisnak is nevezhető, még akkor is, ha teljesen kegyeletsértő.
2oo8-ban a magyar és a román kormány a Hadisírok és Emlékhelyek jogi helyzetét Egyezményben rögzítette. Az Egyezmény 7 cikkben és 35 pontban felsorolja a kötelességeket, eljárásokat amelyekkel a két világháborúban elesett katonák emlékét kötelesek őrizni. Mint minden egyezmény, ez is az eredeti elképzeléshez képest lehetőséget ad sajátos megvalósításokhoz.
Ezek után egyeztek meg az aradi elhelyezésbe, jó messze az eredeti helyszíntől, ráadásul abba az Alsótemetőbe, ahol korábban eltüntették az I. és II. Világháborúban elesett magyar katonák emlékét őrző “örök” nyugvóhelyeket. Az egyezkedő felek lehet tudták, lehet nem. Állítólag a tervben a sírkert mellett emlékmű is lesz, ezzel keveset javít a “hatalom” a múlt meggondolatlan történésein.
Arad az “emlékező város” az itt lakó magyarok becsülettel őrizni-gondozni fogják az itt kialakításra kerülő emlékhelyet.
Király András
történelem tanár
Fotó: a sírkert kijelölt helye az Alsótemetőben