Újra van esély a kínai motorvonatok aradi gyártására

Újra van esély a kínai motorvonatok aradi gyártására

Amint arról korábban beszámoltunk, az aradi Astra Személyvagongyár együttműködési szerződést kötött a kínai CRRC-vel nagy sebességű motorvonatok gyártására. A tandem indult is a közbeszerzésen, de a konkurensek sorozatos fellebbezése miatt a projekt végül elakadt. Az ügy kusza és bonyolult, nem részletezzük.

A lényeg viszont, hogy a clubferoviar.ro híre szerint a CRRC Sifang vonatja remekül teljesítette az ausztriai tesztelésen az interoperabilitási próbát, s erre a prototípus meg is kapta az engedélyt. Ezzel a kínaiak megtették az első lépést az európai piac megcélzása felé, amelyhez persze elengedhetetlen volt, hogy társuljanak az Astrával.

Az elővárosi vagy rövid távra tervezett motorvonatok beszerzésére korábban a Vasúti Reform Hatósága (ARF) írt ki pályázatot. Időközben a közlekedési tárca már felszámolná a 2016-ban létrehozott ARF-t, amelyik öt év alatt egyetlen mozdonyt vagy motorvonatot sem hozott a CFR-nek, miközben uniós projektek keretében eurómilliárdok álltak rendelkezésre.

Amennyiben módosul a román vasút közbeszerzési rendszere, az Astra-CRRC legyárthatja az első szerelvényeket. Ha pedig nem, akkor várhatóan más uniós tagállamokat céloznak meg. A mintavonat, a clubferoviar.ro információi szerint júliusban Romániában folytatja a tesztelések sorozatát.

Fotók: clubferoviar.ro

Categories: Gazdaság, Slider