Húsvét: a magyarokat otthonaikba kényszerítették, az ortodoxok sétafikálhatnak

Húsvét: a magyarokat otthonaikba kényszerítették, az ortodoxok sétafikálhatnak

Cinikusan megköszönte ma este Marcel Vela belügyminiszter a Húsvétot most hétvégén ünnepelt katolikusoknak, reformátusoknak, evangélikusoknak, unitáriusoknak stb., hogy fegyelmezetten otthon maradtak, majd bejelentette, hogy a Román Ortodox Egyházzal (BOR) karöltve, a hatóságok ortodox húsvétkor miként engedik a templomokhoz a román híveket, miként lazítják a kijárási korlátozásokat. A lényeg, hogy a románok simán vihetik a megszentelt kenyeret (Paşti) a templomnál kialakított “speciális” helyekről, csak legyen rajtuk maszk, és zsebben a kitöltött papír, tartsák be a másfél méteres távolságot egymás között. Ez utóbbi előírás természetesen érthetetlen, a hívek egymást tapossák majd, és megszámolhatják, hány hívő tölt ki spéci okmányt az alkalomra.

A “szent fényt” a hatóságok (rendőrség, csendőrség, helyi rendőrség, ISU) hordják szét a településeken. Egy lakótömbből három személy várhatja a lépcsőház ajtajánál, s amint megkapták, máris vihetik minden lakásba. De a hatóságok szállítják szintén gépkocsikan (!) a kórházakba, szociális otthonokba is. Vidéken álljanak a hívek a kapuba, érkezik a pap.

A “szent fényt” a határőrök is osztogatják az országba érkezőknek.

A papok, önkéntesek gyakorlatilag korlátozás nélkül közlekedhetnek az ortodox húsvéti ünnepek alatt.

A magyarok ellenben a templomaik közelébe se mehettek az elmúlt hétvégén, a hatóságok bármilyen kapcsolatot a hívekkel megtiltottak az egyházaknak.

Categories: Aktuális, Slider